szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Biometrikus azonosítórendszert vezet be Japánban Nara város önkormányzata a dolgozók ellenőrzésére. Erre azért van szükség, mert súlyos visszaélésekre derült fény a hivatalban, illetve sokan nem dolgoztak rendesen – írta pénteken a Mainicsi Simbun japán napilap.

Az önkormányzat áprilisban helyezi üzembe az új rendszert, amely ujj- és tenyérlenyomattal azonosítja az alkalmazottakat, valamint biztonsági kamerákon keresztül figyeli a munkahelyre érkezőket és az onnan távozókat.

A példátlan lépésre azután szánta el magát a város, hogy súlyos visszaélésekre derült fény a mostani, mágneskártyás beléptető rendszer használatával kapcsolatban. Korábban egy elhúzódó betegséggel küzdő önkormányzati alkalmazottról az derült ki, hogy öt év alatt mindössze nyolc napot dolgozott, további öt közszolgát pedig munkakerülésért büntettek meg a városban. Egy tavalyi vizsgálat arra is rávilágított, hogy egyes dolgozók egymás mágneskártyáit lehúzva csaltak a túlórák elszámolásával.

Nakagava Gen polgármester szerint a lépés elrettenti majd az önkormányzati dolgozókat a munkakerüléstől, ugyanakkor sokan bírálták az új rendszer bevezetését. A közszolgák szakszervezetének elnöke szerint a biometrikus azonosítás bevezetése olyan, mintha bűnözőkként kezelnék az alkalmazottakat.

Tadzsima Jaszuhiko, a tokiói Sophia Egyetem professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézkedés az alapvető szabadságjogokat és a magánélet védelmét illetően is aggályos, emellett kölcsönös bizalmatlanságot szülhet a munkáltató és a munkavállaló között.

Mickey Rourke-ot kirúgták a Big Brotherből, miután homofób megjegyzéseket tett

Mickey Rourke-ot kirúgták a Big Brotherből, miután homofób megjegyzéseket tett

A rendőrök elcipelték a momentumosokat a Parlament kapuitól

A rendőrök elcipelték a momentumosokat a Parlament kapuitól

Amikor a franciák komolyan vették a függetlenedést Amerikától: hogyan teremtett atomhatalmat De Gaulle Európa közepén?

Amikor a franciák komolyan vették a függetlenedést Amerikától: hogyan teremtett atomhatalmat De Gaulle Európa közepén?

Csillag István: Orbánnak is jóvá kellett hagynia az MNB-alapítványokat, de nem erre a célra szánták őket

Csillag István: Orbánnak is jóvá kellett hagynia az MNB-alapítványokat, de nem erre a célra szánták őket