szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Már több mint százhúsz NATO egészségügyi ellenőrt képeztek ki Magyarországon. Az ő feladatuk megvizsgálni, hogy a katonai missziókba küldött nemzeti egészségügyi intézmények, tábori kórházak megfelelnek-e a szükséges követelményeknek - mondta Fazekas László orvos ezredes, a NATO KEKK kiképzési osztályvezetője az MTI-nek.

Az Észak-atlanti Tanács 2009 októberében akkreditálta a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központot (NATO KEKK). A központ szakmai programjával támogatja a NATO katona-egészségügyi célkitűzéseinek megvalósítását és a szervezet egészségügyi transzformációját.    

Ezen a héten hetedik alkalommal rendezték meg a NATO KEKK egészségügyi ellenőrzés (NATO MEDEVAL) tanfolyamát. Most kilenc országból összesen húszan vettek részt az ötnapos budapesti tanfolyamon, hogy elsajátítsák, hogyan kell a NATO szabványainak megfelelően ellenőrizni a missziókba küldött különböző tábori egészségügyi egységek alkalmasságát. 

Mint Fazekas László kifejtette: a hét elméleti felkészítéssel indult, majd a kurzus negyedik napján csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Tünde utcában található Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központjában, szimulált környezetben - a legmagasabb egészségügyi ellátást biztosító - tábori egészségügyi egység fogászati, sebészeti és sebesült-kiürítést szervező gyakorlaton kellett helytállniuk.

A kurzus végén a résztvevők - akik valamennyien katona-egészségügyi területen dolgoznak - egy oklevelet kapnak, amellyel igazolhatják, hogy elvégezték ezt a NATO, valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet és a Semmelweis Egyetem által is akkreditált tanfolyamot, s megszerzik a NATO egészségügyi-ellenőri képesítést.

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

„Áhhh a dal, ami után nem lesz több munkátok” – megszólalt Majka Csurran-cseppen klipjének rendezője

„Áhhh a dal, ami után nem lesz több munkátok” – megszólalt Majka Csurran-cseppen klipjének rendezője