szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre több magyar buszsofőr megy külföldre dolgozni, Norvégiában és Németországban is meg vannak elégedve velük.

Norvégiában tárt karokkal és átszámolva 1 millió forintos fizetéssel várják a magyar buszvezetőket – írja a Blikk. A lap szerint már körülbelül harminc magyar BKK, illetve BKV-sofőr dolgozik Norvégiában, de még negyvenen készülnek oda.

Az egyik első kiköltöző buszsofőr elmondta, elküldte az önéletrajzát egy fejvadász cégnek, onnan kapta az ajánlatot az oslói munkáról. Mint mondta, a norvég főnökei meg vannak elégedve a magyar sofőrökkel, szerintük nagyon értik a dolgukat.

Túry Gergely

Norvégia után a BKV-sok másik kedvelt célpontja Németország. Egy korábban a BKV-nál dolgozó, de már Münchenben élő buszsofőr a lapnak elmondta, bár többet dolgozik, mint Magyarországon, akár napi 10-15 órát is, de a BKV-nál alig kapott 130 ezer forintot, Németországban viszont átlagban félmilliót keres. "Ebből egy család nyugodtan megél, még akkor is, ha 200 ezer forint az albérlet" – mondta a férfi.

A közlekedési társaság egyelőre nem kommentálta a lapnak a dolgozói külföldre vándorlását.

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Így őrzik dolgozóik egészségét 2024 legjobbjai

Így őrzik dolgozóik egészségét 2024 legjobbjai

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek