szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország és Vietnam bővíti együttműködését a nukleáris energia békés felhasználásában: a következő években csaknem kétezer vietnami szakembert képeznek ki magyar mérnökök segítségével - jelentette be Áder János köztársasági elnök hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott Truong Tan Sang vietnami államfővel.

Ezzel a képzési megállapodással - amely egy tavaly kötött egyezmény kibővítésének tekinthető - Magyarország Vietnamnak azt a törekvését támogatja, hogy 2020-ban üzembe helyezhesse saját atomerőművét. Tavaly már tartottak képzéseket a paksi atomerőműben, illetve a budapesti Műegyetemen dolgozó szakemberek vietnami mérnököknek, és a vietnami fél kezdeményezte, hogy folytatódjanak a képzések, illetve növeljék a résztvevők számát.

A Sándor-palotában tartott közös sajtótájékoztatón az államfők méltatták a két ország hagyományosan jó, baráti viszonyát. Mindkét politikus hangsúlyozta annak a több mint négyezer vietnami diáknak a kiemelkedő szerepét, akik az utóbbi évtizedekben magyarországi egyetemeken tanultak, és a politikusok mellett máig követei a magyar-vietnami kapcsolatok fejlesztésének. A magyar államfő felhívta a figyelmet arra, hogy Vietnamban él a legtöbb olyan magyarul beszélő ember, aki nem magyarnak született, nem a magyar az anyanyelve. 

Áder János elmondta: Truong Tan Sang magyarországi látogatásának célja a kapcsolatok bővítése és továbbfejlesztése. A két ország között különösen intenzív az együttműködés a gyógyszeriparban, a Richter és az Egis gyógyszergyárak termékei népszerűek és keresettek Vietnamban. A másik hagyományosan fontos együttműködési terület a felsőoktatás, jelenleg is 230 vietnami diák tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben, és a magyar kormány nemrég növelte az ösztöndíjasok számát. 

A két államfő jelenlétében több más egyezmény mellett átfogó vízügyi keretmegállapodást írtak alá, amely lehetővé teszi a jövőben az együttműködést például az árvízi védekezésben és a vízminőség megőrzésében. Magyarország és Vietnam azt is tervezi, hogy Hanoiban a Fővárosi Vízművek által megépített víztisztító berendezést helyeznek majd üzembe.

Áder János elismerően szólt Vietnam gazdasági teljesítményéről. Kiemelte, hogy az ázsiai ország a válság ellenére is tartósan évi 5-6 százalék körüli GDP-növekedést tud elérni, és tavaly 18 százalékkal növelte kivitelét, mára pedig a világ legnagyobb kávé- és rizsexportőre lett. 

Kérdésre válaszolva Truong Tan Sang elmondta, hogy Magyarország Vietnam egyik legfontosabb hagyományos barátja Közép-Európában, a magyar fél segíti az ázsiai országot európai kapcsolatainak kiépítésében. Úgy fogalmazott: Magyarország "fontos folyosó" Vietnam számára az Európai Unió országainak megközelítéséhez. A vietnami elnök hozzátette, országa is szeretné segíteni magyar partnerét abban, hogy termékeivel eljusson az ASEAN-országok (Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége) piacaira. 

Hozzátette, hogy budapesti látogatására elkísérte 70 vietnami vállalat vezetője is, a keddi üzletember-találkozón keresnek majd magyar partnereket, kapcsolatokat. A vietnami államfő hivatalos látogatásra hívta meg Áder Jánost Vietnamba, az utazás időpontját később egyeztetik.

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma