szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Télen sem maradnak munka, feladat és kereset nélkül a közfoglalkoztatottak: a jégmentesítés és hóeltakarítás mellett decemberben százezren közülük beülhetnek az iskolapadba – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

A Belügyminisztérium a lap kérésére összeállított szakmai tájékoztató anyagából kiderül, hogy a kormány az idénymunkák megszűnése miatt télre átszervezi a közfoglalkoztatást. A kabinet vonatkozó kormányhatározata 2013. november 1-jétől 2014. április 30-ig 200 ezer ember egyidejű közfoglalkoztatását rendelte el. A feltételeket és a forrásokat biztosították, és már folyik a téli közfoglalkoztatás, amelynek keretében több mint 206 ezer embernek van érvényes, támogatott közfoglalkoztatotti szerződése. 

Mivel a fagy beálltával az idénymunkák szünetelnek és a közfoglalkoztatottak között sokan vannak olyanok, akik végzettség hiányában sem szakmunkára, sem betanított munkára nem alkalmazhatók, ezért a kormány úgy döntött, hogy december 1-jétől közülük százezren üljenek be az iskolapadba.  

A munkaügyi központok előzetesen felmérték, milyen irányú képzésekre van szükség. Ennek alapján alapfokú végzettség megszerzésére irányuló képzésekre a százezer résztvevő négy százaléka jár majd, ők az általános iskola 7., illetve 8. osztályának befejezését célozzák meg. A "diákok" 21 százaléka OKJ-s képzésen vehet részt, több mint 28 százalékuk pedig valamelyik betanított munkához szükséges ismereteket sajátít majd el. Az érintettek 46 százaléka alapkompetenciát fejlesztő képzésen vesz részt, a tanulók 1 százaléka pedig hatósági képzésre jelentkezett, ezek jellemzően a gépjármű-vezetői engedély megszerzésére irányulnak. 

A képzések március 31-ével zárulnak, így tavasszal százezerrel több embernek lesz rá esélye, hogy elhelyezkedjen a nyílt munkaerőpiacon – ismerteti a Magyar Nemzet.

Kitiltaná a középületekről a szivárványos zászlót a Mi Hazánk friss javaslata, amit a kormány is támogat

Kitiltaná a középületekről a szivárványos zászlót a Mi Hazánk friss javaslata, amit a kormány is támogat

Trump szerint George Clooney csak egy másodosztályú filmcsillag és egy bukott politikai aktivista

Trump szerint George Clooney csak egy másodosztályú filmcsillag és egy bukott politikai aktivista

Trump bejelentette az újabb vámot, ami sokaknak fájhat

Trump bejelentette az újabb vámot, ami sokaknak fájhat

Férfiak és az aranyér: így sportoljon biztonságosan

Férfiak és az aranyér: így sportoljon biztonságosan