Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

hvg.hu Karrier

Végigrabolt egy üzletláncot, majd felvették dolgozni

Egy brit férfi, Kevin Bate több mint 30 ezer fontot, vagyis körülbelül 10 millió forintot szerzett egy üzletlánc sorozatos kirablása során. Később felvették dolgozni – számolt be a különös karrierútról a The Sun.

hvg.hu Karrier

Hatszázezer álláskereső van a Google szerint

Valamivel több mint tízezerrel csökkent márciusban februárhoz képest a magyar álláskeresők száma, de a tavalyi év ugyanehhez az időszakához képest már bő húszezres a növekedés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI).

hvg.hu Karrier

Íme a jó motivációs levél titka

Kevés a munkalehetőség, sok a jelentkező, nem várható el a leendő munkaadónktól, hogy pusztán az önéletrajzunkban szereplő néhány adat és szám meggyőzze arról, hogy mi vagyunk a számára megfelelő munkaerő - írja a narancsjuice.hu. Egy jó motivációs levéllel viszont előnyre tehet szert.

hvg.hu Karrier

Külföldi munka: 100 magyart vár az álomsziget

Április 22-én új-zélandi idő szerint 10 órakor megnyílik a regisztrációs lehetőség 100 magyar állampolgár részére, hogy a Working Holiday Scheme elnevezésű programban 12 hónapig élhessenek Új-Zélandon – közölte a Turizmus Panoráma Bulletin.

hvg.hu Karrier

Meglepő adatok: Nógrádban volt, hogy a húszezret sem érte el a dolgozók száma

Az elmúlt 12 hónapban mindössze egyszer – tavaly júniusban – haladta meg a foglalkoztatottak száma a 2 millió 600 ezret a gazdasági társaságok körében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) leadott létszámadatok elemzése alapján. A fővárosban 1 millió körül stagnál a dolgozók létszáma, Nógrád megyében viszont volt olyan hónap, amikor a 20 ezret sem érte el – derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb elemzéséből.

MTI Karrier

Bejött a nevelőszülőket toborzó kampány

Eddig 1050 fő jelentkezett vagy érdeklődött a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány során - írta szerdai számában a Magyar Nemzet Kothencz Jánosra, az Ágota Alapítvány elnökére hivatkozva. Az országos akciót a kormány 25 millió forinttal támogatja.

MTI Karrier

Milliárdokat kapott a Bosch kétszáz borsodi munkahelyre

Az Új Széchenyi Terv segítségével 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kap a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., amellyel kétszáz új munkalehetőséget teremt Miskolcon és környékén.

Heimer György Autó

Milyen autó dukál egy magyar cégvezetőnek?

Mellbevágó adat, hogy a hazai újautó-eladásokban a céges négykerekűek aránya évről évre ugrásszerűen emelkedik: tavaly a személyautók közel háromnegyedét jogi személyek vásárolták, a kishaszonjárművek esetében pedig ez a szám már elérte a 95 százalékot. Az elemzők ezért is mondják, hogy az autópiacot a cégautó-vásárlások tartják életben, ha valamilyen oknál fogva azok visszaesnének, az a piac teljes összeomlását vonná maga után.

MTI Karrier

Bővít a Raiffeisen: egymilliót kap egy-egy új dolgozóért

Fejleszti egy éve létrehozott nyíregyházi műveleti központját a Raiffeisen Bank, az osztrák pénzintézet további 170 új munkahelyet teremt nyírségi szolgáltatási centrumában - jelentette be Martin Melkowitsch vezérigazgató-helyettes kedden sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

MTI Itthon

Nyelvtanulói ösztöndíjakat ígér minden diáknak az MSZP

Újragondolta felsőoktatási programját az MSZP. A szocialisták vállalják, hogy ha kormányra jutnak, 2014 szeptemberétől mindenki, aki a bekerüléshez szükséges minimumpontszámot eléri, tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök kedden.

hvg.hu Karrier

Ötszáz német dolgozóját kirúghatja a Vodafone

Romániába és Indiába helyezi át regionális tevékenységének elemeit a brit Vodafone-csoport Németországból, ahol ötszáz munkahelyet számol föl - közölte kedden a román Medifax a Bloombeerg hírügynökség értesülését idézve a Figyelő írása szerint.

1
94 95 96 97 98
814
Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

Vucsics félkegyelműnek nevezte a szerb közmédia egyik újságíróját

A címlapról ajánljuk