A Méditerranée nevű megkülönböztetetten főúri szálló teraszán egyszer csak új vendég foglal helyet. Az unottan sütkérező vendégek szinte rémülten nézik a matrózt, aki vitathatóan fehér vászonnadrágjában, és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag az angol haditengerészet számára készült fehér kerek sapkájában, enyhén szólva kirí az előkelő környezetből. Mindenki komor képet vág, csak a piros ruhás leány arcán fut át egy halvány mosoly. S ez Gorcsev figyelmét nem kerüli el.

Hallja! Ez nem matrózkocsma!

Érdekes... Pedig esküdni mertem volna, hogy ez itt a Fel, Vidám Orvgyilkosok nevű étterem, ahol ötórai bicskázásra jön össze az úri közönség...

No, de most már mindegy. Jó lesz itt is. Hozzon egy korsó sört, fél kiló kaviárt, egy üveg francia pezsgőt és száz szál La France rózsát!

A feldúlt főpincér erre elköveti azt a hibát, hogy a távozást sürgetve hozzáér Gorcsev Iván karjához. És ezt nem kellett volna tennie...

Hősünk sértődött arccal feláll, és míg a személyzet a távoli asztalok alatt elgurult pincért keresgéli, távozik.

Egyenesen a kikötőbe siet, oda, ahol Vanek urat hagyta. Maga is meglepődik, amikor titkárjára ugyanazon a helyen, sőt ugyanabban a fürdőnadrágban rátalál.

Vanek úr! Ön most akcióba lép. El kell mennie valahová, egy csomagért. Nem az a kifejezett titkári teendő, de lássa be: még Napóleon is lent kezdte...

De nem magánál. Nehéz az a csomag? Ugyanis annak idején sérvem volt...

A csomag nem nehéz... Viszont ez a fürdőruha nem megfelelő egy komoly titkár külső megjelenése számára. Először is, sürgősen ruhát vásárol magának.

Az ám, de napon sem szabad járnom. Magas vérnyomásom van...