Miért megy a rendőr mindig házhoz?
Baráth Katalin krimiíró, Fabricius Gábor médiadizájner és Tasnádi István forgatókönyvíró beszélgetett a HVG Extra Business Szalon legutóbbi estjén a történetmesélés szabályairól, a karakterekről, az azonosulásról, az intertextualitásról és a hitelességről.
A karakter, a premissza és a konfliktus
“Amikor könyvben, szövegben vagy filmben gondolkozom, mindig annak a karakternek a világa kerül előtérbe, akinek a nézőpontjából közelítem meg a történetet. Az identitás annyira személyes, bonyolult és fontos, hogy nélküle nem tudunk kapcsolatot teremteni a világgal, reagálni az egyes dolgokra. Ez a fajta identitáskeresés, megismerés izgat az emberi történetekben” - kezdi Fabricius Gábor médiadizájner, rövidfilm-rendező, akinek nemrégiben jelent meg Más bolygó című regénye. Ha ezek az identitások, karakterek létrejönnek, akkor véleménye szerint nagyjából elkezdi írni magát a történet.
Baráth Katalin történész, marketingszakember és egy történelmi krimisorozat megalkotója hasonlóan vélekedik. “A szerző személye nem választható el egyik történettől sem. Én például témát, helyet, társadalmi problémákat is mindig az alapján választok, hogy nekem mi a fontos” - magyarázza. Mint mondja, pragmatikus alapokon döntött a női főhős mellett, mert az irodalomban, krimiirodalomban a férfi hősökkel Dunát lehet rekeszteni.
Tasnádi István író, forgatókönyvíró, rendező - a Terápia és az Aranyélet című sorozatok vezető szövegírója - Egri Lajos drámaíró hármas felosztását említi, amely szerinte a mai napi remekül működik a gyakorlatban. Eszerint legfontosabb a háromdimenziós karakter - annak pszichológiai, fizikai és szociológiai meghatározása -, a premissza - amikor az ember egyetlen mondatban megfogalmazza a történetet összefogó legfontosabb kérdést -, végül pedig a konfliktus. “Ha ezek megvannak, minden megvan” - vallja Tasnádi.
Mitől érzünk magunkénak egy történetet?
Elég egy ismerős karakter, élethelyzet vagy konfliktus, és a történet máris közel kerül a szívünkhöz. Úgy érezzük, hogy közünk van hozzá, kíváncsiak vagyunk a végkifejletre. Tasnádi István szerint az Aranyélet - az HBO harmadik évadjára készülő sorozata egy feltörekvő magyar családról - létrehozásakor alaposan meg kellett küzdeniük azzal, hogy a történet több legyen egyszerű adaptációnál. “Első körben megírtunk 3-4 epizódot, de éreztük, hogy kopog, nem volt “szíve”. Le is álltunk. Meg kellett találnunk a premisszát, amit mindannyian fontosnak tartottunk, ami után szívesen mentünk, és ami végül egységesítette a történetet. Az első évadban egy nagyon egyszerű kérdést választottunk: Lehet-e tisztességesen élni ma Magyarországon?” - meséli Tasnádi. Minden, ami ezzel összefüggött, érdekelte az alkotókat, ami viszont nem - bármennyire is érdekes történetszál lett volna -, azt elengedték. Onnantól kezdve életre keltek a karakterek, és működött a történet.
Fabricius Gábor egészen a nyolcvanas-kilencvenes évek Dallasáig nyúlt vissza, amelyet nagyjából minden második ember nézett Magyarországon, és amely a Nyugat narratívájaként óhatlanul is hatással volt a társadalomra. A sorozat olyan kérdéseket vetett fel, hogy ki milyen szeretne lenni, vagy hogyan lehet valaki sikeres. Mint mondta, ma már egy-egy nagyobb reklámkampánnyal körülbelül annyi embert céloznak meg - olykor 5-7 milliót is -, ahány emberhez annak idején eljutott a Dallas, de nincs könnyű dolguk, ha olyan narratívát szeretnének találni, amely a célcsoport minden tagjánál egyaránt működhet. “Szerintem ez nálunk helyi jellemző, arra a történelmi hagyományból épülő közgondolkodásra, azokra a félelmekre, vágyakra, furcsa elképzelésekre épít, amelyek a múltból eredeztethetők. Ha eltávolítjuk ettől a szöveget, a filmet vagy épp a kampányt, semmitmondó lesz számukra” - vélekedik Fabricius.
Baráth Katalin szerint fontos a hihető figura, az autentikus közeg. Elsősorban történelmi krimiket ír, de tavaly megjelent egy kortárs krimije is. Mint mondja, jóval nehezebb dolga volt vele, mert például a skandináv-típusú bűnügyi regények nem lennének hitelesek a hazai környezetben. “Az emberek nem hiszik el, hogy egy magyar nyomozó is tűzön-vízen át kitartana az igazság keresése közben. Még akkor sem, ha azért idehaza is léteznek ilyen figurák. Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogyan ábrázoljam, ha egy bűnténynél felbukkan a rendőrség. Nagyon nehéz ezt a közeget jól, hitelesen bemutatni” - magyarázta Baráth Katalin.
Intertextualitás
Ma már gyakorlatilag nincs izgalmas történetmesélés cseles utalások, visszatekintések, szórakoztató fricskák, finom összekacsintások nélkül. “Engem szórakoztatnak az utalások, remekül lehet velük játszani: karakterépítésre és a közeg megteremtésére egyaránt alkalmasak. Olyanoknak üzenhetünk vele, akik ugyanazokat a könyveket olvassák, ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanazzal játszanak, mint mi. Nyilván akinek nincs meg a kellő ismerete, nem érti meg ezeket” - mondja Tasnádi, aki szerint az intertextualitás azért is hasznos, mert a jelenidejűséget tükrözi. Elmondása szerint ezzel eddig többnyire a Terápia című sorozatban éltek munkatársaival, de az Aranyélet harmadik évadjában lesz olyan történetszál, amelyet az egyik epizódban elkezdenek, de a következőben nem folytatják, viszont a neten lehetőséget adnak a továbbélésére, továbbgondolására.
"A nézők kikockázták, hogy Gál Feri kerti partiján ott van Orbán kisbusza"
A mai sorozatok között akkor lehet kiemelkedőt alkotni, ha egy ősi történetet tálalnak új stílusban, ám sokan a történetet csavarják túl - állítja Tasnádi István, aki vezető írója volt az utóbbi évek két sikeres magyar sorozatának, az Aranyéletnek és a Terápiának is.
Baráth Katalin szerint az intertextualitás ugyan trendi, ő mégsem szereti. Mint mondja, szerinte olcsó megoldás, amikor bizonyos időközönként korábbi dolgokra utalunk vissza, és közben magára a műfajra is reflektálunk. ”Ezekben a túlságosan kézenfekvő, könnyen, gyorsan jövő ötletekben hosszú távon nincs annyi potenciál, mint amilyen viccesnek/érdekesnek tűnnek elsőre. Nem beszélve arról, hogy olvasóként vagy nézőként sokan kimaradnak értelmezésükből, mert - bármennyire is próbálja az ember a popkultúra ütőerén tartani a kezét - nem mindig sikerül” - magyarázza.
Technológia és sztori
A mindennapi életünket uraló technológia ugyancsak megnehezíti az írók dolgát. Az életben egyszerű ráguglizni valamire, vagy cseten lezavarni egy eszmecserét, a sorozatokban vagy a regényekben viszont mindez túl egyszerű, unalmas. Nem látványos, és nem is szórakoztató. Tasnádi István szerint a technológiai eszközök alaposan más nézőpontból is megnehezítik a történetírást. “Írás közben a legtöbb problémát az okozza, hogy egy karakter miért megy oda, ahova. Megszoktuk, hogy a nyomozó megjelenik a tetthelyen, bekopog valakihez, hogy információt szerezzen. De felmerül a kérdés: miért nem hívja fel az illetőt? Úgy sokkal gyorsabb, egyszerűbb lenne. Ilyen esetben játszunk olyanokkal, hogy lemerült a telefonja, elhagyta a készüléket, stb” - magyarázza Tasnádi.
De miért kell a sok kerülőút? A magyarázat egyszerű: egy csomó technológiai eszköz borzalmasan fest képernyőn, és írni is nehéz róluk. Például rossz nézni, vagy olvasni, hogy valaki hosszasan babrálja a telefonját, esetleg a monitort bámulva keres valamit a neten.
Szintén technológiai korlátot jelentenek Tasnádi István szerint a térfigyelő kamerák. Az Aranyélet második évadjában van egy városi lövöldözős jelenet. “Sokat főtt a fejünk, hogy hova pozícionáljuk, mert ma már mindenhol térfigyelő kamerák vannak. Hol lenne hiteles, hova tegyük, hogy ne az jusson először az emberek eszébe: miért nem nézik vissza a nyomozók a térfigyelő kamerák felvételeit?
A történetek hitelessége
Fabricius Gábor szerint az a legfontosabb, hogy az írónak személyesen van-e valami köze a történethez, vagyis hogy megvan-e az érintettség. Baráth Katalin saját bevallása szerint sokat olvas, sok filmet néz, de valami nagyon mély, személyes mondat kell ahhoz - amit nem is biztos, hogy tudatosan be tud azonosítani -, hogy minden ízében hiteles legyen számára egy történet. Tasnádi István pályája elején azt gondolta: az a legfontosabb, hogy a szöveg jól meg legyen szerkesztve, “okos” legyen. Mostanában kezdi azt felfedezni, mennyivel nagyobb ereje van a hiteles indulatnak.
A fenti cikk a HVG Extra Business magazin közreműködésével készült.
Kíváncsi, hogyan segíthetik karrierjét vagy cégének sikerét a történetek, és hogyan aknázzák ki a sztorik erejét a profik? Keresse az újságárusoknál a HVG Extra Businesst, vagy rendelje meg itt kedvezménnyel!
Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Jó sztorikra vágyik? Íme 11 cikk, amit mindenképp érdemes elolvasnia!
Tanulságos filmes példák, példaértékű céges sztorik és különleges életutak - a HVG Extra Business friss száma azt járja körül, miként segíthetik a történetek karrierünket, életünket, cégünk sikerét.
Miért működött az Aranyélet és a Terápia, és miért buktak el más sorozatok?
Tasnádi Istvánt, az utóbbi évek legsikeresebb hazai HBO-sorozatainak vezető íróját, Baráth Katalin krimiszerzőt, valamint a Republic Group kreatívügynökség alapítóját, a tavaly év végén regénnyel jelentkező Fabricius Gábort kérdeztük a történetmesélésről.
