hvg.hu: Az HBO-s sorozatokban (Terápia, Aranyélet) vállalt írói szerepe előtt inkább színházi berkekben mozgott, akkor miért váltott egy teljesen más műfaj felé? A sorozatok legújabb aranykora vonzotta?

Tasnádi István: Sorozatot az HBO előtt egyáltalán nem írtam, de megkeresésem volt azért korábban is. Napi sorozatba is hívtak vezető írónak, de arról hamar kiderült, nem nekem való munka. Ott egy szabályos fikciógyárat kellett volna üzemeltetnem, ahol például a dialógusírók állnak a „szalag végén”, miközben a párbeszédek kulcsfontosságúak egy-egy epizódban. Nem kell lenézni ezt a műfajt sem, egyszerűen csak tudtam, hogy ide nem én kellek.

Amikor Krigler Gábor (az HBO kreatív producere - a szerk.) megkeresett, ugyanilyen fenntartásaim voltak. Aztán mutatott egy-két részt az eredeti Terápia sorozatból, és akkor rájöttem, hogy ezek tulajdonképpen színházszerű filmek, nem is hagyományos értelemben vett sorozatepizódok. A Terápiában félórás egyfelvonásosokról van szó, és két ember beszélgetését kell érdekessé tenned. Ez nagyon komoly kihívás volt.

Amikor pedig megláttam a kész felvételeket az epizódokból, végképp megnyugodtam. Korábbi filmes munkáim során ugyanis többször előfordult, hogy csak nagyon súlyos kompromisszumokkal készült el valami a könyvhöz képest. Itt találkoztam először azzal a maximalizmussal, hogy van idő és pénz, de a végeredménynek a lehető legjobbnak kell lennie. Ez főleg ott derült ki, amikor egy féléves munka után lehúztuk a klotyón az Aranyélet első évadának elkészült könyveit, és kezdhettük elölről az egészet már egy erősebb koncepcióval.

hvg.hu: Az Aranyélet 2. évada viszont már nagyobb falat volt írói szempontból, hiszen itt már nem állt rendelkezésre olyan mankó, mint a finn eredeti sorozat. Több kritika szerint ezért ez a 2. szezon már el is távolodott a magyar valóságtól.

T. I.: A 2. évad már teljesen eredeti sztori volt, sőt az 1. évad második fele is alaposan eltért a finn eredetitől. Azt azonban fontos elmondanom, hogy annak nem csak dramaturgiai okai vannak, hogy olyan gyorsnak, sűrítettnek és bizonyos részeiben a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik a 2. évad. Kicsit túlírtuk a könyveket, és a gyártás előkészítéskor kiderült, hogy 10-15 százalékot ki kell húznunk a sztoriból. Így megszabadultunk jó pár hangulatfestő, közeget kibontó vagy árnyaló jelenettől. Van például egy karakter, akit mindhárom évadba beleírtunk, de mindig kikerült a végső verzióból. Ez a sűrítés egyrészt kényszer, másrészt azonban jó dolgokat tud szülni. Bizonyos szerepösszevonásokból például komplexebb karakterek születtek.

A sztorit együtt találjuk ki, de az epizódokat külön írjuk. Mindig meg kell találni a közös nevezőt, és ez nem mindig egyszerű. Óriási viták voltak a sok reakciót kiváltó 5. és a 7. epizódnál is (előbbi a belvárosi, az itthoni tévézésben példátlan akciójelenet, másik a történet szempontjából elég nagy fordulat miatt volt téma – a szerk.).

hvg.hu: Nem érezte túl kockázatosnak azt a hatalmas akciójelenetet az 5. részben?

T. I.: Most már elmondhatom, mert nem nekem lett igazam, hogy amikor megnéztük az 5. rész nyers vágatát, akkor én azt mondtam, hogy ez az öldöklés nem az Aranyélet zsánere. Végül azonban abszolút bejött, ha a fogadtatást nézzük. Ez az epizód kapta a legmagasabb értékelést, erről beszéltek a legtöbbet.

Íróként el kell fogadni, hogy ez az HBO terméke. A színház felől érkezve ez nagyon különleges élmény nekem: azt látni, ahogy egy brandet építenek. Ez nem mozifilm és nem is színházi előadás, itt két hónapon keresztül izgalomban kell tartania a nézőket. A kreatív producer határozza meg azt a narratív stratégiát, amivel ezt megpróbáljuk elérni. Nekünk íróknak pedig fel kell tölteni ezt a keretet minél izgalmasabb, meglepőbb és provokatívabb tartalommal. Mi az első évadban Zomborácz Virággal (a sorozat másik írója - a szerk.) fanyarabb, ironikusabb szociodrámát erőltettünk egy ideig, de aztán fel kellett fognunk, hogy ez végül is egy akciósorozat.

(Vigyázat, spoiler! - a szerk.) Az is előre meg volt határozva, hogy az egyik főszereplőnek meg kell halnia a 2. évad utolsó előtti epizódjában. Aztán persze hetekig tartó viták voltak, hogy ki legyen ez a főszereplő. Ilyenkor érdemes a legdurvábbat húzni – úgyhogy elköszöntünk Hollóstól.

Szóval az írói egóból vissza kell venni, de mindezzel együtt azért is maradtam itt több évadon keresztül, mert kompromisszumok nélkül tudunk dolgozni, a lehető legjobb munkatársakkal és színészekkel. Például Thuróczy Szabolccsal régebben kis pincelyukakban csináltunk színházat, most meg kaptunk egy lehetőséget, hogy komoly minőséget hozhassunk létre nagyságrendekkel nagyobb formátumban. Ez nagyon inspiráló.

hvg.hu: Amikor megbeszéltük az interjút, felmerült, hogy vesézzük ki kicsit a mai sorozatipar nagy zászlóvivőit, és egyik nagy kedvencénekk a Fargót nevezte. Eleve érdekes megfigyelni, hogy egy filmadaptáció ennyire messzire jutott. Mi volt a titok?

T.I.: A Fargót azért szeretem, mert úgy hozza a zsánert, hogy közben nagyon innovatív. A Fargo is egy brand inkább, szinte csak a cím maradt etetőnek, nem adaptáció. Ha megnézzük az 1. évad sztoriját, akkor feltűnik, hogy ez egy archetipikus Faust-történet. Van egy beszari kisember (Martin Freeman alakítása), aki alkut köt az ördöggel (Billy Bob Thornton karakterével) az első részben. Nincs kimondva, de pontosan tudjuk, hogy ezért a kisembernek el kell adnia a lelkét. Miközben nézzük a sorozatot, ez eszünkbe se jut, mert csodálatosan tálalják az egészet. Azt gondolom, nem attól lesz valami eredeti, hogy gyökeresen újat csinál. Mindennek az alapja egy archetipikus történet. A Fausttól kosztümös sorozatként lehetséges, hogy ma bealudnánk, de a Fargo bizarr figuráitól és helyzeteitől lázba jövünk.

De említhetnénk a Trónok harcát is, ami a görög mitológiából merít, sőt néha már szemérmetlenül lop onnan, gondoljunk csak Stannis lányának máglyaáldozatára, ami egy az egyben az Iphigenia történet. És persze ott vannak Shakespeare királydrámái, mint „ihlető forrás”. De mindez nem számít, nézzük, mert leköt. Mert ahogy összefűzi a történeti paneleket, az meglepő. És minden sorozatot ez tart életben: a kiszámíthatatlan fordulat.

hvg.hu: Lehet ma még egyáltalán meglepőt húzni, amikor a sorozatok epizódjairól szinte azonnal megjelenik számtalan rajongói elmélet?

T. I.: Az írók nagy előnnyel indulnak, mert hetekig agyalhatnak egy fordulaton, amit a nézőnek pillanatok alatt kell megjósolnia. De még így sem egyszerű meglepőt húzni. A kézenfekvő megoldás soha nem jó, sőt még a második, harmadik lehetőséget is el szoktuk vetni. Számolunk a nézői jóslatokkal, és az Aranyélet második évadban már rá is játszottunk ezekre, hogy aztán mégse azt csináljuk. Ez egy jófajta bújócska a nézővel. A tervezett harmadik évadnál kifejezetten arra készülnünk, hogy mindenkiben van egy alternatív verzió a folytatásra, és nekünk ehhez képest kell létrehozni valamit. Az első évadnál még nem kellett az elvárásokkal és a teóriákkal foglalkoznunk.

Tasnádi István a HVG Business Szalonban ad elő június 7-én a történetmesélésről:

Storytelling- történetek, amelyek meghatároznak

Hogyan kreálhatunk és mesélhetünk jó - őszinte és igaz - történeteket magunkról és a dolgainkról? Történeteket, amelyek meghatározzák, kik vagyunk, mit csinálunk, mit akarunk, hogyan érezzük magunkat. A történetek ugyanúgy alakítják márkák, termékek, cégek és kiemelkedő személyiségek külső képét és belső értékeit is. A legjobbakat kérdezzük, hogyan alkalmazhatjuk a storytellinget a gyakorlatban.

hvg.hu: Azt mondta, hogy a mai sorozatok nem az alapsztori, hanem a megvalósítás miatt tudnak kiemelkedni a mezőnyből. Látott a hogyan kérdésében még innovatív megoldást mostanában?

T. I.: Úgy látszik, én egy régivágású figura vagyok, nekem a nagy narratív truvájok, mint amit a Sense 8-ben, vagy a Mr. Robotban látunk, már nem annyira jönnek be, miközben tudom, hogy ezek a produkciók ma nagyon menőnek számítanak. Ez a „még egy lapáttal ráteszünk a látványra”, „még egy mellékszálat hozzáteszünk a létező nyolchoz” nekem erőlködésnek tűnik. Tényleg lenyűgöző, ahogy kinéznek ezek a szériák, de a furaságuk, a nyakatekertségük nálam ellenkező hatást vált ki.

Az utóbbi időben az Aznap éjjelt és a Hatalmas kis hazugságokat néztem szívesen. Mindkettőre jellemző, hogy kerüli a nagy effekteket és az aprólékos lélektani ábrázolásban van az ereje. A Hatalmas kis hazugságokban többnyire hétköznapi helyzetek vannak, de mindezt pazar karakterekkel és szellemes párbeszédekkel tálalják. Annyira könnyed és intelligens az egész, hogy egy ideig észre sem vesszük, hogy a családon belüli erőszakról beszél a sorozat hideglelős realizmussal.

hvg.hu: Gondolom, akkor az Aznap éjjelben is az egyszerűség tetszett.

T.I.: Az első részt elemeztük az SZFE-n egy dramaturg osztállyal, és azt vettük észre, hogy a pilot második fele voltaképp egy színdarab, ami végig egy helyszínen, a rendőrőrs előcsarnokában játszódik. Az egész úgy néz ki, mint egy berendezett díszlet, fix pozícióban álló, ülő emberekkel. Az a rész mégis odáig viszi a feszültséget, hogy az már majdnem súrolja a hatásvadászatot. Ez a legnagyobb dolog, amit egy író elérhet: nincs benne se CGI, se daruzás, semmi trükk, mégis teljesen leköt.

Ami még teljesen lenyűgöz, az a Black Mirror, ami még a harmadik évadában is tud kiszámíthatatlan lenni. Kegyetlen disztópia, és ezt utálom benne, de mégis néznem kell, annyira jól ki van találva. Az úgynevezett karácsonyi epizódot már tényleg kikérem magamnak, az annyira beteg – teljesen padlóra tett.

hvg.hu: Itthon eljöhet az idő, hogy több innovatív, rizikósabb sorozatról tudunk majd beszélni?

T. I.: Angol nyelvű piacon egy rétegszériát simán bevállalhatsz, mert még úgy is több millió nézőt érsz el. Ezért lehet például a Trónok harca mellett egy olyan sorozatot „dobni” a kritikusoknak is, mint amilyen a Show Me a Hero (Mutassatok egy hőst – a szerk.) volt.

Vagy ott van példaként az új Twin Peaks is, amitől konkrétan azt várta mindenki, hogy annyira szabálytalan lesz, amit más sorozattól nem fogadnánk el. Ennek a brandnak pont ez a kulcsa, hogy magasról tesz minden történetmesélési szabályra. Ezt sorozatként nehéz lenne, inkább jelenségként érdemes értelmezni.

Nálunk még nem lehet rétegműfajjal kockáztatni.

hvg.hu: Mennyire ismeri most a fejlesztés alatt álló terveket?

T. I.: Mindenre nincs rálátásom, de az azért érződik, hogy mindegyik terv társadalmilag érzékeny témát érint. Ez egy piaci rés ma Magyarországon, mert rohadt nagy hallgatás van a rázósabb ügyekről, az állami hirdetések azt harsogják, minden szép és kerek. Egy független kábelcsatornától, mint az HBO viszont elvárják az emberek, hogy innovatív legyen, merész és akár tabudöntögető.

hvg.hu: Ezt érzékelte az Aranyélet reakciói alapján is?

T. I.: Meglepett, hogy a nézők ennyire értékelték benne a társadalomkritikát. Már az első részek után jöttek a kommentek, hogy ez az, végre megmutattátok! Próbáltuk kerülni az aktuálpolitikát, de a második évadban a nézők már ott is láttak direkt utalást, ahol szándékaink szerint nem volt. Például kikockázták, hogy Gál Feri kerti partiján ott van Orbán kisbusza. Pedig csak egy fehér Multivan parkolt a többi kocsi között, semmi tudatosság nem volt ebben. A nézőink nagy része iszonyatosan kiéhezett a hiteles kritikára, mert már torkig vannak a propagandával.