Két élvonalbeli kreativitáskutató, Howard Gruber és Sara Davis szerint a legkreatívabbak körében a kivétel helyett már-már szabályszámba megy, hogy egyszerre több feladaton osztozik a figyelmük. E párhuzamos feladatkezelésnek több nyilvánvaló előnye is van – írja Tim Harford Alkotó rendetlenség című könyvében.

A kézzelfogható előny az, hogy a különböző vállalkozások kölcsönösen megtermékenyítően hatnak egymásra. Az ismeretek, amelyeket egy feladat során meg lehet szerezni, rávezetnek a másik probléma nyitjára.

A módszer pszichológiai előnyei ugyancsak számottevők lehetnek. Azt hihetnénk, hogy több projekt egyidejű kivitelezése szétforgácsolja, ám a sokféleség inkább megragadja és leköti a figyelmünket, éppúgy, ahogy a turista is szájtátva bámul az apró részletekre, amelyek felett a helybéli unottan elsiklik.

További előny, hogy miközben az egyik feladatra összpontosítunk, a tudatalattink egy másikkal foglalkozhat. Elcsépelt közhely, hogy az embert gyakran a zuhany alatt szállja meg az ihlet. Álmodozás közben könnyebben vonatkoztatunk el az ismerős összefüggésrendszerektől, ami az újszerű ötletek kikristályosodásának hatékony módja.

Nem utolsósorban minden egyes projektünk egérutat biztosít a többi elől. Az igazán eredeti alkotómunka során ugyanis óhatatlanul kerül az ember zsákutcába. Ha van kéznél egy másik feladat, megóvhatjuk magunkat a kiúttalanság nyomasztó érzésétől. Ha egy üzleti modellje befuccsol, a vállalkozó friss megközelítést alkalmazhat. Az író előszedheti régóta porosodó vázlatait a fiókból, a tudós pedig végre elkezdheti egy rejtélyes anomália régóta halogatott vizsgálatát. Amit az egyetlen témára összpontosítók a csüggesztő láblógatás időszakaként élnek meg, azt az egyszerre több vasat a tűzben tartók alkotóerejük megújulásának érzékelhetik.

Elméletileg legalábbis. A gyakorlatban azonban több projekt egyidejű menedzselése sokszor szorongás forrásává válik, stresszes élménnyé, amely könnyen kialakíthatja a kilátástalan taposómalom érzetét.

Hogyan előzhető meg ez a nyomasztó csapda?

Harford a jeles amerikai koreográfus, Twyla Tharp gyakorlatias megoldását ajánlja. A műfajokat összemosó művésznő az elmúlt ötven év során számtalan díjat nyert, miközben három könyv megírására is tudott időt szakítani. „Az embernek mindenben ki kell próbálnia magát – idézi a koreográfust Harford. – Miért zárnánk ki bármit is? Mindenbe bele kell kóstolnunk!”

Tharp praktikus módszere abból áll, hogy valamennyi projektjéhez felcímkéz egy-egy üres dobozt. Ebbe pakolja azokat a jegyzeteket, videofelvételeket, színházi műsorokat, könyveket, újságkivágásokat, használati tárgyakat és egyéb holmit, amelyekből az adott témában ihletet meríthet. Ha a doboz megtelik, elkezd telepakolni egy újabbat. Ha pedig valahol megfeneklik, a megoldás pofonegyszerű: régészeti ásatásokba kezd az egyik dobozában.

„A doboz létezése azzal az érzéssel tölt el, hogy szervesen kapcsolódom a projekthez. Ez az én táptalajom. Ez a tudat akkor is munkál bennem, ha egy projektet átmenetileg félreteszek: a dobozt talán elrekesztem a polcra, mégis tudom, hogy ott van. A projektnek a dobozon vastag fekete betűkkel díszelgő neve szüntelenül emlékeztet rá, hogy egyszer támadt egy ötletem, amelyhez talán hamarosan vissza is térek. Ám a legfontosabb, hogy a doboz révén nem kell aggódnom a feledékenységem miatt. A kreatív emberek egyik legnagyobb félelme, hogy egy ragyogó ötletük feledésbe merül, csak mert nem vetették papírra és tették biztonságos helyre. Én emiatt egy cseppet sem aggódom, mert tudom, hogy hol nézzek utána”

– írja a koreográfus-szerző.

Harford saját megoldása is hasonló: irodája falán lóg egy acéltábla, tele mágnesekkel és kártyákkal. Minden egyes kártyán egy konkrét feladat megnevezése áll: csupa időigényes tervé, amelyek megvalósítása legalább egy napot igénybe vesz. A sok feladat akár nyomasztólag is hathatna, ám erre Harford talált egy egyszerű megoldást: kiválaszt és a tábla tetejére helyez három projektet. Ezek az épp megvalósítás alatt álló tervei, amelyek közül tetszés szerint bármelyiken dolgozhat. A többit talonba teszi, de nem izgul amiatt, hogy megfeledkezik róluk, hiszen mindig a szeme előtt vannak. Ám arra sem érez kényszert, hogy nyomban azokhoz lásson hozzá.

„Nem vonják el a figyelem, de ha netán valamelyik kapcsán beugrik a megfelelő ötlet, könnyen gyökeret ereszthet a tudattalanomba, hogy ott később szárba szökkenjen. Akár egy halom dobozt használunk, akár egy kártyákkal teliaggatott hirdetőtáblát, számos ügymenetet bonyolíthatunk ily módon. Ahelyett, hogy a gondolataink előterében zakatolnának, a kreatív ötleteket biztonságosan eltárolhatjuk elménk rejtett zugaiban, ahol készenlétben várhatják a múzsa ihlető csókját.”

A fenti cikk – amely az Alkotó rendetlenség című könyv egy részletének szerkesztett kivonata – a HVG Extra Business közreműködésével készült. 

Friss lapszámunkban olyan etikus befolyásolási módszereket mutatunk be, amelyekkel jobb hellyé tehetjük a világot, javíthatunk megítélésünkön vagy könnyebben eladhatjuk termékeinket. Keresse a magazint az újságárusoknál, vagy rendelje meg itt kedvezménnyel! Ha megtetszett az újság, fizessen elő egy évre, és Simon Sinek A jó vezetők esznek utoljára című könyvét adjuk az előfizetés mellé.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!