Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Akár bezárással is büntethetik a fogyasztókat rendszeresen megkárosító multiláncokat. A cél, hogy a fogyasztók ugyanolyan minőségű árut kapjanak, mint nyugat-európai társaik.
A kormány célja, hogy a magyar fogyasztók ugyanolyan minőségű árut kapjanak, mint nyugat-európai társaik – mondta a Duna TV Közbeszéd című műsorában Pesti Imre, Budapest főváros kormányhivatalának kormánymegbízottja. Az akció nem a külföldi üzletláncok ellen indult - jelentette ki. A vásárlók érdeke a fontos, nem a tulajdonos számít, hanem az, hogy ki az, aki trükkökkel vagy rossz élelmiszerrel károsítja meg a vásárlókat - hangsúlyozta a kormánymegbízott. A kormányhivatalok részéről az elbírálás és a szigor egyforma lesz, tulajdonosi háttértől függetlenül – írja a Pénzcentrum.
Azoknak a boltoknak lesz félnivalójuk, ahol a korábbi büntetések nem vezettek eredményre, vagyis többszöri büntetés és ellenőrzés után még mindig szabálysértéseket tapasztal a hatóság. "Ahol visszaélést tapasztalunk, ott szánjuk rá magunkat arra, hogy miután a pénzbeli büntetések nem vezettek eredményre, készek vagyunk átmeneti időre bezárni az üzletet" - hangsúlyozta Pesti Imre.
Tavaly április közepén látott napvilágot az a hír, mely szerint a Szlovák Fogyasztók Szövetsége nevű szervezet vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a legnagyobb világcégek a keleti országokban.
Pesti Imre tájékoztatása szerint Budapest Főváros Kormányhivatalának vizsgálatai során kiderültl, hogy a Magyarországon forgalmazott bébiételek cukortartalma a megadottól az esetek döntő többségében eltér; egy kivétellel lényegesen alacsonyabb volt a jelzettnél. Hozzátette: az "érzékszervi" értékelés során is rosszabb minőségűnek találták az itthon kapható termékeket.
A fogyasztóvédők ugyanazokat a márkás termékeket vizsgálták nyolc országban: Ausztriában, Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon. Olyan ismert termékeket hasonlítottak össze, mint a Coca-Cola, a Milka csokoládé, a Kotányi feketebors és paprika, a Nescafé Gold instant kávé, a Jacobs Krönung és a Tchibo Espresso kávék. A termékeket a szlovák Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Intézet vizsgálta be.
A fogyasztóvédő szervezet állítása szerint a vizsgált termékek közül egyedül a Milka csokoládé mutatott azonos minőséget az összes országban; a legnagyobb minőségbeli különbséget a Kotányi borsnál tapasztalták. A fűszernél ez azért is érdekes, mert a cég minden termékét ugyanabban a gyárban készíti. A konkrét különbséget az jelentette, hogy annak a borsnak, amit Magyarországon, Szlovákiában vagy Ausztriában vásároltak, magasabb volt a nedvességtartalma az előírtnál, Bulgáriában pedig túl sok sérült, töredezett mag volt a tasakban. Jelentős különbségeket mutattak ki a paprikaporoknál is: Ausztriában sokkal jobb minőségű termék került a polcokra, mint például Bulgáriában.
A hírbe hozott cégek közül a Kotányi reagált. Álláspontjuk szerint minőségbiztosítási rendszerük nem engedi meg, hogy különbséget tegyenek egyes országok között. Az eltérés az egyes alapanyagok különböző származási helyéből, a szállítás és a csomagolás eltérő idejéből következhet.
A fogyasztóvédők a másik szignifikáns különbséget a Coca-Colánál találták: vizsgálatuk szerint az üdítőital Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában és Romániában izoglükózt, azaz kukoricából készített édesítőszert tartalmaz, míg például Németországban és Ausztriában a klasszikus szacharózt (amit cukorrépából, cukornádból nyernek) tesznek az üdítőkbe.
Az árakat vizsgálva az derült ki, hogy néhány - rosszabb minőségű - árucikk Magyarországon többe kerül, mint külföldön. Ezen termékek közé tartozik például a vizsgált bébiétel is. A Magyarországon elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a szlovák fogyasztóvédelem gyanúja - miszerint van különbség a Kelet- és Nyugat-Európának gyártott termékek között - megalapozottnak bizonyult.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?