Végrehajtás indult a fradis Berki Krisztián cége ellen

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Végrehajtást rendeltek el a volt Fradi-vezér, Berki Krisztián cége, a BK Managment Group ellen. A cégbíróság emellett kényszertörlési eljárást indított a társaság ellen – számolt be a Blikk.

A volt Fradi-vezér cége, a BK Management Group szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak listáján, a végrehajtással érintett cégek között – írja a Blikk.

A futballistából lett üzletember korábban egy tatabányai étteremben dolgozott pincérként. A vendéglátóipar után annál a motoros cégnél volt kereskedelmi vezető, amelyet a korábbi Fradi-elnök, Rieb György vezetett. Ő nevezte ki Berkit az zöld-fehérek klubigazgatójának.

2010 júliusában már arról szóltak a hírek, hogy a mindössze 500 ezer forintos tőkével bejegyzett cége, a BK Management Group Kft. átvette az FTC Labdarúgó Zrt. irányítását. Berki vezetői ténykedését nem mindenki nézte jó szemmel a Fradinál, egy magánszemély fel is jelentette gyanús pénzmozgások miatt – részletezi a lap.

Berki – aki nem akart nyilatkozni az ügyben – állítólag nem tudott elszámolni 25 millióval. A volt klubvezető akkor azt mondta a Blikknek: nemhogy 25 milliót, de 25 forintot sem vett el soha. Azóta testépítőként indul versenyeken, s a TV2-n futó Édes élet című show-ban szerepel.

A lap legutóbbi információi szerint 2011. szeptember 21-én a NAV hátralékkezelési osztálya végrehajtást rendelt el a BK Management Group ellen. Érdekesség, hogy a cégbíróság kényszertörlési eljárást indított a társaság ellen, mert a cég a székhelyén, telephelyén és fióktelepén nem található, a társaság képviseletére jogosult személyek lakóhelye pedig ismeretlen.