Egy budapesti étterem tulajdonosa ötéves szerződést írt alá a Dreherrel, amiben vállalta egy előre meghatározott sörmennyiség értékesítését. Kapott sörcsapot, hűtőket, egyéb reklámtermékeket és egymillió forint plusz áfát. Cserébe nem tesz csapra más sört, mint a kőbányai gyár termékeit. „Azt is nagy nehezen sikerült elérnem, hogy üvegesből a gyártó termékein kívül egy plusz márkát felvehessek a kínálatba, de végül belementek” – mondja a hvg.hu-nak a neve elhallgatását kérő étterem tulajdonosa, ugyanis a szerződésben titoktartási kötelezettséget is vállalt.

Fülöp Máté

Az ilyen szerződések kötése bevett gyakorlat a szálloda, étterem, kávéház szektorban (ezt rövidítve HORECA-nak nevezik), ahol a négy legnagyobb piaci szereplő elviszi a forgalom 82-95 százalékát. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi vizsgálata szerint ezzel a piaci korlátozással a magyarországi vendéglátóhelyek sörforgalmának összességében 43,5-44,3 százalékát tartja fenn maguknak a Dreher, a Heineken, a Borsodi és a Pécsi Sörgyár.

Ez a vendéglátós szektor volna a legfontosabb a kisebb szereplők számára, amelyek a hiper- és szupermarketekbe való bekerüléshez szükséges mennyiséget jellemzően nem tudják biztosítani, és árban is csak csapra verve versenyképesek. Csakhogy a legtöbb kocsma ajtaján hiába kopogtatnak: azok jellemzően már leszerződtek egy sörmultival. Így marad az a néhány kézműves kocsma, a piac durván egy százaléka, ahol az 50-60 hazai sörfőző egymással versenghet. Egy vidéki kisváros kisvendéglőjének tulajdonosa – aki a titkos szerződése miatt szintén névtelenül nyilatkozott nekünk – 40 hektoliter sör értékesítését vállalta a Heinekennel kötött, egy évre szóló megállapodásban, amiért a csap, a hűtők és promóciós termékek mellett pénzt is kapott. Így csak a holland multi söreit árulhatja, de nem bánja, mert a nyitásnál számoltak a gyártó „támogatásával”.

Mi történik, ha kevesebb fogy?

Egy pécsi, a szakmát jól ismerő vendéglátós nem szerződött le egyik gyártóval sem, számára fontosabb, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelően tudja cserélni a hordót a csap alatt. Hozzáteszi: nem ez a jellemző. „A legtöbben úgy nyitnak kocsmát, hogy kalkulálnak a kizárólagos szerződéssel járó pénzzel, ami a vállalt értékesítési mennyiséggel egyenesen arányosan nő.” Ez az összeg, egy jól frekventált, mondjuk Budapest belvárosában működő helyen elérheti az 5-15 millió forintot is. Ez azonban csak akkor jár, ha más gyártót nem engednek be. A pécsi vendéglátós 30-40 hektolitert ad el Dreher söréből, de mivel nem volt hajlandó vállalni a kizárólagosságot, nem kapott pénzt. Sőt, ezért a korábban adott hűtőt is elvették tőle.

Viszont, ha valaki aláírt, de kevesebbet ad el, nem csak a hűtőt viszik el: fizetheti a kötbért, amely forrásunk szerint legalább félmilliótól indul. Egy másik pécsi vendéglátóstól kétmilliós összeget követel a Pécsi Sörfőzde, miután 125 hektoliterrel elmaradt a vállalt mennyiségtől. A tulajdonos elismeri, hogy nem teljesített, azonban szerinte maximum 50-60 hektóval maradt el. Az ügyre valószínűleg már csak a bíróságon kerül pont. Így, ha valakinek sikerül is elérnie, hogy más üveges sört is árulhasson, bajba kerülhet, ha eközben a „szerződéses söre” nem fogy eléggé. Így aztán nem is túlságosan érdekelt az alternatívák erőltetésében.

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete ezért most levélben fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy megszülessenek azok a döntések, amelyek biztosítják a magyar kisüzemi sörfőzdéknek a szabad piacra lépését. A GVH korábban már vizsgálta a területet, és valóban megállapította, hogy a magyar kisüzemi sörfőzdéknek versenykorlátozó jelenségekkel kell szembenézniük. Ennek megfelelően kötelezték is a három legnagyobb magyarországi sörgyárat, hogy összesen, több lépcsőben, 2016-ig tíz, 2017 végéig pedig 20 százalékkal csökkentsék a kizárólagos szerződéseken keresztüli értékesítéseiket.

Gyenge Zsolt

MTI / Kollányi Péter

Azonban Gyenge Zsolt, az egyesület elnöke szerint ebből eddig semmi nem valósult meg. „Egyetlen esetről sem tudunk, ahol a nagy gyártók bármennyivel is csökkentették volna a vendéglátóhelyek szerződésben vállalt mennyiségi kötelezettségeit, sőt kilátásba sem helyeztek semmi ilyesmit” – mondja Gyenge, aki szerint a kézműves sörök forgalma jelenleg a 3 százalék körüli. Az elnök szerint ez szépen, a kapacitások fokozatos bővítésével feltornázható lenne 10-20 százalékra is, amennyiben termékeik nem lennének elzárva a piaci verseny elől.

„Azt várjuk a GVH-től, hogy megteremtse annak a lehetőségét, hogy tagjainknak ne kelljen több száz kilométereket utaztatniuk söreiket, hogy eljussanak azokba a kocsmákba, ahol direkt kézműves sörökre specializálódtak, hanem helyben tudják értékesíteni azokat.” A Fóti Sörfőzde alapítója saját bőrén is tapasztalja a piaci korlátokat. „Fóton negyven kocsma van, ezek közül két helyen lehet kapni az én söreimet. Mindkettő az enyém volt korábban, és így is komoly munkába került, hogy meggyőzzem a mostani üzemeltetőket, hogy hosszú távon jobban járnak, ha nem hajolnak le a multik alamizsnájáért, hanem helyi söröket árulnak” – mondja Gyenge. Elképzelése szerint az ideális állapot az lenne, mint Németországban vagy Csehországban, ahol minden régióban a helyi söröket lehet kapni.

A kis főzdék törekvéseivel szimpatizáló Csíki Sörmanufaktúra tulajdonosa, Lénárd András szerint sokkal egyértelműbbé válik a dolog, ha a helyzetet rávetítjük a bor- vagy pálinkapiacra. „Milyen lenne, ha a magyar bor, vagy pálinkapiac több mint 90 százalékát négy gyártó uralná, amelyek helyzetükkel visszaélve szerződésekkel szorítanák ki a kisebb szereplőket?" Mindenesetre Gyenge szerint, ha sikerül elérniük céljukat, és megszűnnek a piackorlátozó gyakorlatok, akkor sincs mitől félniük a nagyoknak: az az évi néhány ezer hektó, nem fogja fejre állítani a piacot.