Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az e-könyvek piacát megreformáló Publishdrive hosszas tárgyalások után jutott be a kézivezérelt kommunista könyvpiacra a kínai Amazonként ismert DangDang-en keresztül.
A Publishdrive egy mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat is használó e-book megosztó felület, ahol a feltöltést követően 400 online üzlet kínálatában jelenik meg a publikáció, több mint 100 országban. A rendszer automatikusan juttatja el az e-bookot a webshopokba, figyeli a vásárlási adatokat, illetve elemzéseket is készít. A magyar csapat két éve mutatkozott be a New York-i TechCrunch-on, most pedig a kínai piacot vették célba, ahol a Forbes szerint egy 2014-es iparági felmérés szerint 580 kiadó volt jelen az országban, mindegyik állami kézben, a magánkiadókat pedig betiltották.
“Nem volt egyszerű menet, 2016-ban kezdtünk tárgyalni a kínaiakkal – mondta a Forbesnak Jentetics Kinga, a PublishDrive alapító ügyvezetője. “Kicsit másként működik a binisz az állami importőr és a cenzúra miatt. Nehéz volt kitalálni, hogy ki-kivel milyen kapcsolatban van, a mai napig még vannak kérdőjelek az erőviszonyokban.”
A Publishdrive nem kapott tiltólistát, de tisztában vannak vele, hogy bizonyos e-könyvekkel adódhatnak majd nehézségek. A PublishDrive az amerikai piacon már megvetette a lábát, egy egymillió dolláros befektetést követően ugyanis irodát nyitottak New Yorkban, Kaliforniában és Seattle-ben is, és a Google is mentorálta őket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.