EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A 200 ezer lakost számláló észak-franciaországi kikötővárosban, Dunkerque-ben szeptember elseje óta ingyenes a tömegközlekedés és a kedvezmény a városba látogató külföldiek számára is érvényes. Ez a buszhálózatot érinti, Dunkerque-ben sem metró sem villamos nincs.
A l’Express elkezdte tesztelni a helyi lakosok reakcióját. Egy fiatal kazánszerelő elmondta, hogy eddig motorral járt naponta a munkahelyére. De mostantól már a négyes busszal megy, a motort csak egyedi közlekedési célok elérésére használja, így havonta 30 euróval csökkennek a kiadásai. Közben több száz környezetvédő aktivista és tudományos kutató érkezett a francia városba, hogy kampányoljanak az ingyenes tömegközlekedés mellett. Az elmúlt csaknem fél évszázad változásai a jelek szerint őket igazolják.
1970-ben még csak egy város volt a világon, ahol ingyenes volt a tömegközlekedés. 2010-re a szám 60-ra nőtt, jelenleg pedig már a Föld 98 városában ingyenes a busz vagy a villamos. Részletesen: az USA 27 városában, Dél-Amerika 11 nagy településén. A gazdag Ausztráliában csak egy városra vonatkozik ez, Ázsia népes városai közül pedig csak 3-ra, igaz ott olcsóbb a közlekedés. És végül Európa: jelenleg 56 városban ingyenes a tömegközlekedés. Kiemelkedik a sorból az észt főváros, a 440 ezres Tallin. De itt csak a helyiek közlekedhetnek ingyen. A szeptember elseje óta életbe lépett rendszer szerint tehát Dunkerque Európa legnagyobb városa, ahol a nem helybéliek is ingyen buszozhatnak.
A vita persze folyik tovább, több kisebb francia településen is van már ingyenbusz. A grátisz használat hívei szerint csökkentek a járműveken az agresszív támadások, kevesebb a rongálás. Ezek eredete ugyanis sokszor az ellenőr érkezése volt. De amióta az anyagi alapú agresszivitás oka megszűnt, sokkal nyugodtabb a tömegközlekedés. Persze marad a nagy kérdés: miből finanszírozható az ingyenesség? Dunkerque-ben alapos vizsgálatok kimutatták, hogy a buszhálózat fenntartásának költségeit csak 10 százalékban fedezte a jegyeladás. Az ingyenes közlekedés viszont fellendíti a forgalmat az eddig halódó belvárosi boltokban és éttermekben, olyan társadalmi rétegek esélyei növekednek, amelyek eddig a mobilitás hiánya miatt ki voltak zárva, minden értelemben a normális városi életből. Korábban egy buszbérlet megvétele sok szerény jövedelmű embernek óriási kiadást jelentett. Szóval az ingyenközlekedés sok kicsi, de rövid távon nehezen mérhető pozitív hatást eredményez.
Persze Dunkerque speciális helyzetben van, hiszen atomerőmű és más nagy ipari létesítmény is működik itt, tehát van adóbevétel. De az ingyenes közlekedés hívei szerint a modell akár Párizsra is alkalmazható, persze kizárólag a helyi lakosokra, merthogy a főváros a sokmilliós turista-forgalomból kaszál leginkább. Ez a vita sem politikamentes. Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármester asszonya hajlana az ingyenességre, de fő riválisa, Valerie Pecresse, Sarközy volt elnök egyik bizalmasa, aki jelenleg Ile-de-France régió elnöke, egyelőre nagyon szkeptikus az ingyenes párizsi közlekedési tervet illetően.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.