Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
30 ezer embert érint a munkabeszüntetés.
190 pénteki, európai járatát törölte sztrájk miatt a Ryanair. Az utasokat e-mailben vagy SMS-ben tájékoztatták, és elnézést kértek a mintegy 30 ezer embertől "az indokolatlan zavarok" miatt.
Közben a vállalat azt közölte, jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon, ezért szerinte semmi szükség a péntekre tervezett akcióra. A szakszervezet viszont állítja, egészen addig nem engednek a sztrájkból, amíg nem teljesülnek a követelések.
A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.
Legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés, két héttel ezelőtt pedig ismét sztrájkoltak a német pilóták.
A fapados légitársaságot éppen most büntette meg 100 millió forintra Budapest Főváros Kormányhivatala tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.