Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított az Alza.hu Kft.-vel szemben, a cég közleményben védi magát.
Ahogy korábban megírtuk, a Gazdasági Versenyhivatal úgy véli, az Alza.hu black friday-akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat fogalmát. A hatóság szerint a cég üzenetei azt a benyomást kelthették, hogy fekete pénteken akár 80 százalékos kedvezménnyel lehet náluk vásárolni. A GVH azonban azt valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékeknek csupán egy szűk köre volt elérheti ekkora engedménnyel, a jelentős árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette.
Gyanús egy webáruház fekete pénteki óriási leárazása, vizsgálódik a GVH
Valóban 80 százalék a kedvezmény, vagy csak néhány terméket lehet ekkora akcióban kapni? Ennek járna utána a hivatal.
Az Alza vállalkozáscsoport később közleményben válaszolt a GVH-nak, amelyben azt írták, kereskedelmi tevékenységük "központi eleme a tisztességes, a fogyasztói érdekeket minden tekintetben figyelembe vevő üzletpolitika megvalósítása", ennek megfelelően pedig "kiemelt fontosságot tulajdonítanak" az irányadó magyar és európai uniós versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályok betartásának, ezekkel összhangban álló tájékoztatást nyújtanak ügyfeleiknek.
Kampányaink során a valós, és a fogyasztók által ténylegesen elérhető kedvezményekre vonatkozó teljes körű információt mindig részletes magyarázattal tesszük közzé, minden egyes kampányunkat a vevőink igényeihez igazítva alakítjuk ki"
– írták.
Megjegyezték azt is, hogy mindenben együttműködnek a GVH-val a versenyfelügyeleti eljárás során.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.