Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A jegyző szerint nem adásvétellel szerezték meg a Balaton egyik legnagyobb és legkeresettebb kempingjét. A tulajdonos idén került be a 100 leggazdagabb magyar közé.
Egy hete került a Konzum Nyrt. tulajdonába az eddig is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist, mely magán-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő kempingeket üzemeltet.
A 2018-as szezonban 10 balatoni kempinget és egy vendégházat működtető társaság az előzetes becslések szerint 1,715 milliárd forint bevételre számít. Az egyik legforgalmasabb és legnagyobb kemping a balatonszemesi Vadvirág, megy a 24.hu által kiszúrt önkormányzati jegyzőkönyv tanúsága szerint bezár, helyére Mészáros egyik üzlettársa, az idén a 100 leggazdagabb magyar közé avanzsáló (és rögtön a 26. helyne landoló) Jellinek Dániel cége, a Cape Town Real Estate Zrt. épít luxuslakóparkot és szállodát.
Helyreigazítás |
Írásunk megjelenése után a Konzum-csoport ügynöksége, a Wisegroup helyreigazítási kérelemmel fordult lapunkhoz, amelyben jelezték: valótlanul állítottuk, hogy Mészárosék "bontják a balatoni kempinget". (Ennek megfelelően módosítottuk cikkünk címét is - a szerk.) A balatonszemesi Vadvirág kempinget ugyanis valójában 2019-ben is a Balatontourist Camping Kft. üzemelteti. A kemping pedig nem zár be, hanem a társaság megkezdte a szálláshelyek előértékesítését és a terület felkészítését a jövő évi szezonra. Mint jelezték, a Balatontourist Csoportba tartozó három kft. - a Balatontourist Camping Kft., a Balatontourist Füred Club Camping Kft. és a Balatontourist Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. - egyedüli tulajdonosa nem Mészáros Lőrinc, hanem a BLT Group Zrt. Ez utóbbit a Konzum Nyrt.-vel kötött tranzakciót megelőzően nem Mészáros Lőrinc, hanem a Konzum Management Kft. és Jászai Gellért tulajdonolta 40%-60% arányban. Mészáros Lőrincnek pedig – áll a közleményben - nincs közös üzleti érdekeltsége Jellinek Dániellel, így nem üzlettársak. A Konzum-csoport nevében szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben egyben tagadták azt is, hogy a balatonszemesi kemping területe Mészáros Lőrinc érdekeltségébe fog kerülni. |
A kemping érdekes módon került a Cape Town tulajdonába: Kelemen Csilla balatonszemesi jegyző szerint azért nem az elővásárlási joggal rendelkező önrkományzaté lett a 17-18 hektáros terület, mert nem adásvétellel került új tulajdonosához. „A hitelező bankok tulajdonába került az ingatlan, a jelenlegi tulajdonos nem adásvétellel szerezte meg a tulajdonjogot, az elővásárlási jogot pedig csak akkor érvényesíthette volna az önkormányzat, ha adásvétel történik” olvasható a jegyzőkönyvben.
A 24.hu információja szerint a felszámolások során nem ismeretlen technikával élt a Cape Town; a Vadvirág kemping korábbi tulajdonosa a bedőlt egykori Jászai Gellért-érdekeltség, az SCD egyik leánya, a Wind-Center Leisure Kft. volt, mely 2012-ben felszámolás alá került. A felszámoló meghirdette a vagyont, vevő nem akadt rá (2015-ben 3 milliárd forint volt az irányár, később már 1,4 milliárdért lehetett volna vinni az ingatlant.)
Ilyen esetben a felszámoló feloszthatja a vagyont a hitelezők között, a legnagyobb hitelezők pedig a bankok voltak, és az ő követelésüket szerezte meg az Indotek-csoport tulajdonosa, Jellinek Dániel tavaly augusztusban alakult cége, a Cape Town. A Cape Town tulajdonosa idén szeptembertől a Dentholm Corporation – ez a Seychelle-szigeteki cég volt az, amelyik Mészáros Lőrinc érdekeltségének, a Zion Europe Kft.-nek segített a balatonakali kemping megvásárlásában.
Mészáros egyébként már dolgozott Szemesen; a Déli-part 2016 Konzorcium, vagyis az R-Kord Építőipari Kft., a V-Híd Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. hármasa a vasútvonalat újította fel, és a szemesi polgármester, Takács József a Hunyady-parkot ajánlotta fel a konzorciumnak kőrostáláshoz, betonőrléshez és betonkeveréshez. A parkot a Mészáros-féle V-Híd bérelte ki 16 hónapra, 2 milió forintért. A projektnek a 60-80 éves nyárfaliget esett áldozatául. A munkaterület közelében számos ház megrongálódott, a környező épületek értéke a töredékére csökkent.
A kemping területén 2 szintes villaépület-sor és egy 160-180 szobás szálloda épül.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.