Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mihez kezd egy középosztálybeli amerikai pár, ha nyugdíjba megy? Eladja mindenét és világkörüli útra indul. A Campbell házaspár legalábbis így határozott öt évvel ezelőtt.
Azóta 80 országban jártak és 250 várost kerestek fel. A 62 éves Debbie és a 72 éves Michael Meyer Seattle-ből indult a világ felfedezésére öt évvel ezelőtt. Kalandjaikról a Senior Nomads blogon számolnak be. A BBC is ennek alapján ismerteti a szokatlan választást.
A nyugdíjasok általában kerülik a kalandot
Amerikában a középosztály készül a nyugdíjra és komoly megtakarítással vág neki az élet harmadik szakaszának. Így volt ez a Campbell házaspár esetében is. Egy apró különbséggel: ők nem abban a házban akarták leélni az életüket, melyben aktív korszakukat töltötték. Utazni akartak. Felégettek maguk mögött mindent Seattle-ben, Washington államban az USA északnyugati részén. Eladtak mindent: házat, hajót és az autókat. Aztán irány a repülőtér.
Hajléktalan világutazók
Az amerikai középosztály nem bíz semmit sem a véletlenre, gondosan kalkulál. Kiszámolták azt, hogy ha Airbnb útján szereznek szállást, akkor naponta 90 dollárt kell erre költeni. Homes on the road - úti szállásoknak nevezik ezeket a lakásokat, hiszen saját stabil otthonuk nincsen. Tulajdonképp hajléktalanok, de bőven van pénzük a bankban. Ebből utazgatnak.
Mi lesz velük később?
Az életerős és életvidám nyugdíjas pár későbbi terveiről nem számol be a BBC, pedig érdekes lenne tudni: hogyan tovább? Néha ugyanis a nyugdíjas nomádok is megbetegszenek. Az öregedés lelassíthatja az embert és határt szabhat vágyainak. Debbie és Michael Meyer Seattle-ből egyelőre fogadkoznak, folytatják a nomád életformát, méghozzá nem otthon, hanem a világ körül utazgatva. Példaképük lehet egy 90 éves idős hölgy, aki autóval vágott át Afrikán. Dél-Afrikából startolt mondván, egy másik tiszteletreméltó idős hölgy, Erzsébet királynő várja őt ötórai teára Londonban, a Buckingham palotában. Őfelsége ugyan nem tudott erről, de az idős hölgy eljutott Dél-Afrikából autóval Londonba méghozzá úgy, hogy többnyire egyedül volt a kocsiban.
Nem ülök otthon kötögetve
Ezt hangsúlyozta a vállalkozó szellemű idős hölgy a sajtónak, amely lelkesen támogatta a vállalkozást, mert látványosan bizonyította: ebben a poétikusan idős korban is lehetséges a világkörüli utazás. Egyre népesebb a szenior nemzedék a fejlett országokban, ahol már cégek és tanácsadók segítik a nyugdíjasokat abban, hogy célt és értelmet leljenek az után is, hogy letették a munka és a család gondját. Persze nem véletlenül választotta az idős hölgy Dél-Afrikából tea partnernek Erzsébet királynőt, aki jócskán elmúlt kilencven, de még mindig teljesíti uralkodói kötelességeit. Férje, Fülöp herceg csak 95 éves korában jelezte, immár nyugdíjba vonul. A szeniorok számtalan lehetőségből választhatnak immár a fejlett országokban, de újsághír csak azokból lesz, akik 90 éves korban egyedül autóznak át Afrikán, vagy mint a Campbell házaspár,eladják mindenüket, hogy megismerjék a világot, mint szenior nomádok. (via BBC)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.