Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Már október óta náluk van, de csak most derült ki.
Az Opten adatbázisát vizsgálva bukkant rá az Mfor.hu arra, hogy október elseje óta az MTVA Kunigunda utcai székházában is szolgálatot teljesítő, Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. egyik fióktelepe Lovasberényben, az Erdő sor 1. szám alatt található.
Ez önmagában még nem érdekes, de ha azt nézzük, hogy ezen a címen található az egykori lovasberényi kormányüdülő is, ami Hotel Lovasberény vagy Erzsébet Szálló Lovasberény néven is ismert, úgy már sokkal inkább.
A CBSZ valamikor Pintér Sándor vezetése alatt állt, jelenlegi igazgatója pedig Tasnádi László.
A lap azt írja, 2016. június 25-étől – még ha csak félig hivatalosan is, de – a lovasberényi kormányüdülő a Lido Immo Kft. tulajdonába került. Közel másfél évvel később bukkant fel a színen a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., mely 2017. december 27-én felvásárolta a céget, ezzel pedig a kormányüdülő tulajdonjogát is megszerezték a leánycéggé avanzsált Lido Immón keresztül.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.