Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány befagyasztotta a közfoglalkoztatottak bérét, közben pedig nem segít a közmunkában ragadt ezreknek.
A közmunkások bére idén sem emelkedik: havi 54 217 forintot visznek haza. Úgy tűnik, a kormány az éhséggel ösztönözné a versenyszférában történő elhelyezkedést – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában.
A közmunkából főleg a fiatalabbak, a szakképzettek és a jobb képességű segédmunkások tudnak átlépni a versenypiacra – mondja Marjai János, Battonya polgármestere. De az elsődleges munkaerőpiacra átlépők körülbelül 60 százaléka visszakeveredik a közmunkába, főleg azért, mert se fizikailag, se pszichésen nem bírja a megterhelést. Bőven középkorú, ötvenévesnél idősebb emberekről van szó, akik esetenként évtizedek óta nem dolgoztak.
Képzési programok vannak ugyan, de ezek 3-4 hónapos gyorstalpalók, miközben többéves szakképzésekre lenne szükség. Ráadásul gyakran irracionálisan szervezik a tanfolyamokat: például az egyik pár száz fős kistelepülésen 32 dajkát képeztek az elmúlt években, de olyan is előfordult, hogy egy 62 éves nőt iskoláztak be kőművesnek. Indultak piaci szempontból gyakorlatilag értelmezhetetlen képzések is, például kosárfonó-oktatás.
Ezeknél is súlyosabb probléma, hogy sok közmunkás komoly szociális és pszichés problémákkal küzd.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”