Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.
Július 1-jétől lehet igényelni a 10 millió forintos kölcsönt, ha valaki vállalja, hogy öt éven belül gyereke lesz – és ha a bank úgy dönt. hogy folyósítja ezt a támogatást. A napi.hu megkérdezte a bankokat, mik a terveik a babaváró támogatással kapcsolatban.
Az OTP Bank és az MKB már biztosra ígérte, hogy július 1-jétől nyújtani fogják ezt a kölcsönt, és az Erste Bank is azt tervezi, hogy lesz náluk babaváró hitel, de ott a részletek kidolgozása még tart. A K&H és a Raiffeisen azt nyilatkozta: tanulmányozzák a hitel feltételeit és részleteit. A Budapest Banktól pedig az a válasz érkezett: dolgoznak, hogy a részletek ismeretében minél hamarabb elérhetővé tegyék a támogatást.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.