Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Bizottság azt állapította meg, hogy összejátszott a három nagy autóipari cég.
Három nagy német autógyártó, a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén – ismertette előzetes vizsgálatainak megállapításait az Európai Bizottság.
A brüsszeli testület azzal vádolta meg a három vállalatot, hogy 2006 és 2014 között összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-tisztító technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európában piacra kerülő új benzines és dízelautókban. A bizottság a dízeljárművek esetében elsősorban az SCR-katalizátor és a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag alkalmazása, a benzinmotorok esetében pedig a szilárdrészecske-kibocsátást mérséklő részecskeszűrők használata terén való feltételezett összejátszást sérelmezte.
"Számos módon együttműködhetnek a cégek termékeik minőségének javítása érdekében. Az EU versenyszabályai azonban nem engedélyezik, hogy ennek pont az ellenkezője valósuljon meg, és azért játsszanak össze, hogy kiküszöböljék a minőségbeli versenyt. Tartunk tőle, hogy ebben az esetben éppen ez történt" – közölte Margrethe Vestager, a bizottság versenyügyekért felelős tagja.
Az előzetes vizsgálat eredményét közel két évvel azután tették közzé, hogy a bizottság szakértői előre be nem jelentett vizsgálatokat folytattak le a gyártóknál. A sajtóközlemény szerint az összejátszásról az "ötök köre", azaz az öt vezető német autógyártó, az Audi, a BMW, a Daimler, a Porsche és a Volkswagen egyeztetései keretében állapodtak meg.
A vállalatoknak reagálniuk kell az Európai Bizottság kifogásaira, az eljárás végén pedig, amennyiben megállapítják a jogsértést, kemény pénzbírságokat szabhat ki rájuk az uniós versenyhatóságként eljáró testület. Ennek összege az adott cég éves bevételének akár a 10 százalékát is elérheti.
Sajtóhírek szerint a legsúlyosabb bírságot a BMW kaphatja, miután a Daimler önként jelezte 2014-ben az összejátszást, és a Volkswagen is együttműködik 2016 óta a hatóságokkal az ügyben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.