Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Két év alatt másfél milliárd forint be nem fizetett adót találtak az autókereskedőknél és az alkatrészek forgalmazóinál, idén kiemelt ellenőrzési célpont lesz az autósszakma.
Az elmúlt két évben százával végzett ellenőrzéseket az adóhivatal az autókereskedőknél és a járműalkatrészek forgalmazóinál, az eljárásokban másfél milliárd forint be nem fizetett adóra derítettek fényt a hatóság emberei, ahogy hamis alkatrészek, eszközök is előkerültek. Az autósszakma idén a kiemelt ellenőrzési célpontok között szerepel - olvasható a Magyar Nemzetben.
Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta, hogy az idei kiemelt ellenőrzésekben leginkább azt vizsgálja a NAV, hogy a jármű- és az alkatrész-kereskedők adnak-e számlát, nyugtát, emellett bejelentik-e alkalmazottjaikat. Hozzátette: szóba kerülhet a forgalmazott termékek eredete is, a NAV adott esetben a gyártóig felfejti az eladási láncot. De az áruk importja, exportja is érdekes lehet, ahogy a regisztrációs adó ügyében is vizsgálódhatnak a hatóság munkatársai. Kellő információ alapján pedig a vállalkozások adóügyeit részleteiben is áttekinti a NAV.
Az utóbbi két évben nagyjából nyolcszáz különféle ellenőrzést végzett a hivatal a gépjárműalkatrészek kereskedelmével foglalkozó gazdasági szereplőknél. Ezekben 650 millió forintnyi be nem fizetett adóra bukkantak a NAV emberei, miközben kiróttak pár millió forint mulasztási bírságot. Az autókereskedelem szereplőinél az elmúlt két esztendőben összesen hatszáz különféle eljárást tartott a hatóság. Ezekben 920 millió forint hiányzó közteherre derült fény, a mulasztási bírságok együttesen nagyjából 15 millió forintot tettek ki.
(Képünk illusztráció.)
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.