Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A HVG-címlapok plakátjai negyven éve, a lap megjelenése óta minden héten kikerültek a hirdetőoszlopokra – mostanáig. A Mészáros-birodalomba beszippantott Mahir ugyanis egyoldalúan és azonnali hatállyal, jogszerűtlenül felmondta a kiadónkkal kötött szerződést. Semmilyen magyarázatot nem adtak.
Minden előzetes jel nélkül, egy április 12-i keltezésű levélben a Mahir Cityposter Kft. arról értesítette a HVG Kiadó Zrt.-t, hogy azonnali hatállyal felmondja a két cég között fennálló, a HVG hetilap címlapjairól készített plakátok kihelyezéséről szóló, nem felbontható szerződést. Indoklás gyanánt azt magyarázták, hogy a Mahir nem tud teljes mértékben eleget tenni vállalt kötelezettségeinek, nem képes garantálni a teljes darabszám megjelenítését, ezért a szerződés értelmében nem lesz jogosult hirdetési díjra, ez pedig nem szolgálja a cég érdekeit.
Hogy erre a helyhiányra (?) miért éppen most döbbentek rá, és ez mivel áll összefüggésben, azt nem részletezték. Miként érdemben nem tárgyaltak a szerződéses feltételek esetleges újragondolásáról sem, részükről jelen állás szerint ez egy véglegesnek szánt döntés: a HVG-címlapok a jövőben nem jelenhetnek meg az ország különféle pontjain a Mahir oszlopain.
Negyvenéves hagyomány szakad meg ezzel, ezek a plakátok az éppen aktuális hatalomtól függetlenül, kereken negyven éve, a lap 1979-es alapítása óta hetente kikerültek az utcára, és ezzel részévé váltak Magyarország városai, az itt élők életének.
Ezt törölte most el a döntés, amelyet a jelenleg Mészáros Lőrinc ügyvédjéhez köthető cég vezetésében és/vagy tulajdonosi körben és/vagy egy ennél még befolyásosabb szinten meghoztak.
A HVG Kiadó természetesen megpróbál jogi úton érvényt szerezni a megkötött szerződésben foglaltaknak, közben keressük annak a módját, hogy olvasóink ne maradjanak le a hetilap immár ikonikus címlapjának megismeréséről.
Az e hetit például már itt és most megmutatjuk:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.