Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a "haszonhúzókhoz" vándorolt.
Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága tizenöt ember ellen, aki a gyanú szerint 150 millió forinttal károsította meg a költségvetést – tájékoztatta a szervezet sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Az őrzéssel és vagyonvédelemmel foglalkozó céghálózat "trükközött" az áfával, és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizette a járulékokat. Ezzel 150 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A megalapozott gyanú szerint a cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották. Ugyan a dolgozókat bejelentették, a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében az alvállalkozókat rendszeresen lecserélték, azokat "strómanok irányítására bízták".
Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket, és a többi pénz a "haszonhúzókhoz" vándorolt.
Az akcióban először a két legveszélyesebb gyanúsítottat fogták el még 2017-ben a NAV kommandósai. A többi 15 előállított gyanúsított között visszaeső bűnözők is voltak, többen fegyvert, illetve riasztópisztolyt tartottak otthonukban. Mintegy harminc – többnyire baranyai és budapesti – helyszínen dolgoztak akkor a pénzügyi nyomozók, ingatlanokat és luxusautókat foglaltak le, illetve üzletrészeket zároltak.
A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, hamis magánokirat felhasználása és közokirat-hamisítás bűntettek miatt javasol vádemelést ellenük.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.