Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megvolt a hatása a bejelentésnek, pedig még egy sor részlet nincs tisztázva.
Égnek a telefonok szinte az összes olyan autókereskedésnél, amely 7 vagy több üléses családi autót forgalmaz, amióta február közepén Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a nagycsaládosok 2,5 millió forintot kaphatnak egy hétszemélyes autó vásárlásakor. Egyes kereskedők és vevők már előszerződéseket is kötnek a még nem is létező állami támogatással együtt.
Pedig a mai napig nem tisztázott egy csomó kérdés, például azt sem lehet tudni, hogy be lehet-e egyáltalán számítani önrészként az állami támogatást - emlékeztet a Napi.hu.
Az autókereskedők csak most kezdenek szembesülni azzal, hogy mekkora keresletről van szómivel a kifejezetten 7 üléses kategóriában is több mint 25 autómárka több mint 60 modelljére vehető igénybe a kedvezmény.
Akár tízezerrel is több autó fogyhat a nagycsaládosok autótámogatásának köszönhetően 2019-ben - mondta korábban Gablini Gábor, Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. Úgy számolnak, hogy a 6-8 millió forintos autók forgalma nő majd jelentősen.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.