Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Annak ellenére, hogy rengeteg állami pénzt pumpáltak beléjük, a csapatok fele veszteséges volt.
Az NB I.-es csapatok két év alatt 35,5 milliárd forintot költöttek bérekre; ebben nemcsak a játékosok vannak benne, hanem a klubok összes alkalmazottja, de a nagyobb részt a focisták fizetése teszi ki – írta meg a 444.
A lap szerint a csapatok fele veszteséges volt, még úgy is, hogy a tao és más bújtatott állami támogatások révén százmilliós, milliárdos összegek landolnak minden egyes csapatnál.
A 444 alaposan megnézte, mi a helyzet a kluboknál, íme néhány érdekes adat:
A portál megjegyzi, hogy ha az Európa Ligából nagy pénzeket kaszáló Vidi nem lett volna, a csapatok 2,5 milliárd forintos veszteséget hoztak volna össze.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.