Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Abban reménykedett, milliók hullanak majd az ölébe.
A Napi.hu szúrta ki a Bírósági Határozatok Gyűjteményében azt az esetet, amelynek lényege, egy építtető úgy szerződött egy céggel, hogy tudta, a kft. jogilag megszűnt. Abban a reményben, hogy kereshet az ügyleten, megbízta a vállalkozót, bruttó 18,5 millió forintért szerkezetkészen építsen fel neki egy ikerházat. A cég ügyvezetője át is vett az építtetőtől 17,4 millió forintot.
Az adóhatóság azonban korábban visszavonta a kft. adószámát, majd felszámolási eljárás indult ellene.
Az ikerház szerkezete mégis elkészült, de az építtető úgy gondolta, hogy keres a bolton és feljelentette az ügyvezetőt sikkasztásért.
Az eljárást - bűncselekmény hiányában - megszüntették, de az építtető továbblépett: polgári perben 6,6 millió forintot követelt az ügyvezetőtől. Az első indoka az volt, hogy az ügyvezetőnek a megszűnt cég nevében nem volt joga átvenni a pénzt, így azzal jogalap nélkül gazdagodott. A másik indoka pedig az volt, hogy ő az ügyvezetővel szerződött, aki késve és hibásan teljesített, tehát szavatosság címén jár vissza a pénz.
Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet, majd ezt tette - immár jogerősen - a másodfokú bíróság is.
A jogerős ítélet ellen az építtető felülvizsgálatot kért a Kúriától, de ott is veszített. A legfőbb bírói fórum az ítélete indoklásában kitért arra is, hogy a szakértő véleménye szerint az ikerház szerkezete 19 millió forint értékű anyagot tartalmaz, és önmagában ez több, mint amennyit az építtető kifizetett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.