Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jövő héten tőkeemelésre készül a cég, ezzel 75 százalékos állami tulajdonba kerülne.
Mindent eldöntő, 75 százalékos részesedést akar szerezni az állam a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (BAHART) – írja a Hirbalaton.hu.
A Magyar Közlöny egyik január végi számából derült ki, hogy a kormány ingyenesen venné vissza a 21 Balaton környéki önkormányzattól a 2008-ban nekik adott, nagyjából 35 százalényi részvénycsomagot a BAHART-ban. Az állam akkor az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettség végrehajtását kérte, vagy annak elengedéséért cserébe a közel 35 százaléknyi részvényhányadot. Az érintett balatoni települések az utóbbit választották, amely döntéssel azt is vállalniuk kellett, hogyha a részvényessé vált állam a jövőben tőkét akar emelni, megszavazzák.
Az önkormányzatok akkor 65 százalékban tulajdonosok maradtak a hajózási cégben, a Hirbalaton.hu információi szerint viszont a településeknek hiú reménye maradt, hogy az állam a kisebb tőkeemelést végrehajtva beleszólási lehetőséget hagy a helyieknek, a lap ugyanis úgy tudja, a BAHART augusztus 27-i rendkívüli közgyűlésén ugyanis arról fog dönteni, hogy az állam 6,6 milliárd forinttal megemeli a társaság 4 milliárd forintos tőkéjét, ami által valamivel több mint 75 százalékos, meghatározó tulajdoni hányadot szerez.
Az önkormányzatoknak el kell fogadniuk a döntést egy korábbi megállapodás értelmében, így viszont már nem lesz érdemi beleszólásuk a hajózási társaság jövőjébe. Ezért az érintett települések egy része szeretné névértéken felajánlani részvényeit az államnak.
Az állami tulajdonosi jogok gyakorlója a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által felügyelte Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.