Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az épület kikiáltási ára 4 milliárd forint.
A hvg.hu is megírta, hogy az állam elárverezi a Budai Egészségközpont épületét, a kikiáltási ár 4 milliárd forint. Az épület vagyonkezelője eddig a Honvédelmi Minisztérium volt, de a Budai Egészségközpont Kft. havi másfél millió forintért kibérelte az ingatlant. Ebben a cégben 2017 óta többségi tulajdonos Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, egy befektető vállalkozásán keresztül.
A XII. kerületi önkormányzatnak elővásárlási joga van az épületre, de a portál szerint nem valószínű, hogy a kerület költene ekkora összeget ingatlanvásárlásra.
Egy szerdai háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a Budai Egészségközpontnak régi terve, hogy megveszi az épületet. A központ alapítója és jelenlegi főigazgatója, Varga Péter Pál újságíróknak azt elmondta, erre az ingatlanra nagyszabású kórházépítési tervet is készítettek, és úgy érzik, erkölcsi alapon jogosultak rá, hogy megvehessék a házat.
Ha a hétfői liciten nyernek, indulhat a 22 ezer négyzetméterre kiterjedő fejlesztés, amellyel a jelenlegi járó- és fekvőbetegellátó kapacitás bővítése a cél, új műtőblokkal, az intenzív ellátás kapacitásának növelésével. Ha úgy alakul, hogy más nyer a liciten, akkor új kórházfejlesztési helyszín után néznek – számol be a háttérbeszélgetésről a Napi.hu.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.