Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kevesebb műanyagból készülő palackokkal áll elő a Coca-Cola, egy részük már kikerült a polcokra. Ezzel párhuzamosan a palackok formája is változik kicsit.
A 2018-ban elért 4%-os palacksúlycsökkentés után, 2020-ban ismét 4 százalékkal csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország – írja közleményében a vállalat. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat már ma is kizárólag 100 százalékban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít elő, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet a palackokban lévő újrahasznosított műanyag aránya – ez jelenleg átlagosan 27 százalék.
A súlycsökkentett italcsomagolások fokozatosan jelennek meg a boltokban: az új 1,5 literes és az 1,75 literes palackok már elérhetők a polcokon, hamarosan pedig átalakulnak a 0,5 literes és az 1,25 literes változatok is. A könnyebb palackok alakja kissé megváltozik – tette hozzá a Coca-Cola.
Műanyagmentes csomagolásra vált a Coca-Cola egy termékénél
Zöldül a népszerű szépségápolási márka. Bár az anyacége még mindig az egyik legnagyobb műanyaghulladék-termelő vállalat a világon, de legalább tesznek erőfeszítéseket, hogy előbb-utóbb ez ne legyen így.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.