Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mostanra jutnak el odáig a horvát bíróságok, hogy a 2009-es Mol–INA ügyben elsőfokú ítéletet hozzanak.
Már zajlanak a záróbeszédek Hernádi Zsolt zágrábi büntetőügyében, és napokon belül ítélet is várható – írta meg a horvát média.
Az Index részletesen összefoglalta az ügy lényegét: 2009-ben két ciprusi cég 5 millió eurót átutalt egy svájci vállalatnak, a horvát ügyészség szerint a valódi feladó Hernádi Zsolt, a Mol első embere, a végső címzett pedig Ivo Sanader akkori horvát miniszterelnök lehetett. Mindez épp akkor történt, amikor a Mol átvette az INA horvát energetikai cég fölött az irányítást. (Többségi tulajdonba nem került a cégben, de a felügyelőbizottság 9 tagjából 5-öt delegálhatott.)
Ahhoz képest, hogy mindez tíz éve történt, még csak most jutnak el az elsőfokú ítéletig. Ennek ellenére fontos a hamarosan következő döntés: a horvát állam azt reméli, hogy ha bíróság mondja ki, hogy korrupció történt, akkor az javítaná a pozíciójukat a magyar céggel folytatott több százmillió dolláros nemzetközi perben és segítené Horvátországot, hogy az INA-t visszavásárolja a Moltól. A magyarok szerint az eljárás éppen azért nem független, mert a horvát politikai és gazdasági érdekek befolyásolják.
2012-ben egy horvát bíróság már bűnösnek mondta ki Sanadert a Mol–INA ügy miatt. Az egykori miniszterelnök börtönbe is ment, de 2015-ben az alkotmánybíróság eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet. A horvátok kérték Hernádi kiadatását is, de a magyar hatóságok ezt megtagadták. Arra hivatkoztak, hogy 2013-2014-ben már vizsgálódtak, jogerősen felmentették Hernádit a nemzetközi korrupció vádja alól, és egyébként sem látják biztosítottnak, hogy tisztességes eljárás jönne Horvátországban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.