Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az élelmiszerlánc sávokkal jelzi a pénztár előtt az ajánlott távolságot vevői között.
Egészségünk közös megőrzése érdekében pénztárainkhoz védőplexiket szerelünk fel – írta az Aldi ügyvezető igazgatója. Az áruházlánc Facebook-oldalán megjelent posztjában Bernard Haider azt is közölte, hogy március 23-tól, vagyis jövő hétfőtől az Aldi-üzletek később nyitnak és korábban zárnak: hétfőtől szombatig 8-19, vasárnap 8-18 óra között tartanak nyitva.
Erre az egészség megőrzése mellett azért van szükség, mivel a koronavírus-járvány miatt megnövekedett forgalom jóval több munkát igényel a boltokban és a központi raktárban is. „Az intézkedés bevezetésével több idő jut majd polcaink feltöltésére, a vásárlói igények kielégítésére. Az új nyitvatartási rend hatásait folyamatosan elemezni fogjuk, és szükség esetén döntésünket felülvizsgáljuk” - írja Bernard Haider.
Az Aldi ezen túl jó tanácsokat is ad vásárlóinak. Felhívja a figyelmüket például arra, hogy lehetőség szerint egyedül menjenek vásárolni, hogy ne alakuljon ki tömeg, segítsék idős családtjagjaikat, ismerőseiket azzal, hogy helyettük is bevásárolnak. A készpénzfizetés helyett a bankkártyát ajánlják mint gyorsabb és higiénikusabb megoldás, ezen túl azt kérik, hogy a vásárlók tartsanak egymástól 1-2 méteres távolságot. Ehhez a pénztáraknál leragasztott sávokkal jelzik az ajánlott távolságot. Kérik azt is, hogy a vevők vegyék komolyan a higiéniai ajánlásokat, legyenek türelmesek és a felhalmozás helyett háztartási mennyiségben vásároljanak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.