Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A járvány miatt megváltozott műsorrend tetemes költségcsökkentést eredményezett az MTVA-nál.
A koronavírus-járvány hatásai miatt 2020-ban összességében magasabb adózott eredménnyel kalkulál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – idézte az Mfor.hu a közmédia 2019-es beszámolójához csatolt vezérigazgatói nyilatkozatot.
A becslések szerint a reklámbevételek 1,5 milliárd forinttal csökkennek a vállalatnál, a rendkívüli helyzet miatt gyártott műsorokra 500 millió forintot fordítanak, 150 millió forint értékben szereznek be védőeszközöket, médiaszolgáltatási díjból pedig 400 millió forinttal kevesebbre számítanak a közmédiánál a dokumentum szerint.
Mindezek mellett azonban a megváltozott műsorrend miatt a költségek is 8 milliárd forint körüli összeggel lesznek kisebbek a közmédiánál. Az Mfor.hu cikke szerint a társaság főként a 2020-as tokiói olimpia és a labdarúgó-Európa-bajnokság elhalasztása miatt tudja megspórolni ezt a pénzt.
A beszámolóból az is kiderül, hogy bár a járvány miatt megváltozott a köztévé műsorstruktúrája (a csatornái jellemzően ismétléseket sugároznak) elbocsátás nem történt. Akiknek nem tudnak munkát biztosítani, azokat állásidőre küldték. Ennek elrendeléséhez gyakorlatilag semmi nem szükséges, a munkavállaló egyszerűen nem jár be dolgozni. Normál esetben az állásidőre a munkavállaló alapbérre jogosult, de a PwC Magyarország elemzése szerint, ha az állásidőre elháríthatatlan külső ok miatt van szükség, akkor nem kell fizetni neki – írta az Mfor.hu.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.