Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az iparághoz tartozó észak-rajna–vesztfáliai munkásszállók mindegyikére háromnál több közepes, vagy annál súlyosabb hiányosság jut. A hatóságok életveszélyes körülményeket találtak.
Átfogó vizsgálatot végeztek az észak-rajna–vesztfáliai húsipari munkások szállásaina német hatóságok, az eredmények pedig sokkolóak – írja a a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A lap a Karl-Josef Laumann tartományi egészségügyi miniszter által nyilvánosságra hozott jelentés alapján arról számol be, hogy
csak közepes és súlyos hiányosságból mintegy 1900-at tártak fel a tartományban megvizsgált 650 munkásszálláson.
A vizsgált létesítményekben 5300 húsipari munkást szállásoltak el – köztük a Tönnies alkalmazottjait is. Utóbbi húsipari vállalat azután került a figyelem középpontjába, hogy kiderült: több mint 1500, főleg kelet-európai alkalmazottjuk fertőződött meg az új koronavírussal.
A jelentés szerint a kifogások sora a fertőtlenítőszerek hiányával, takarítási hiányosságokkal, a túlzsúfoltsággal kezdődik. A sor azonban közel sem ér itt véget: Laumann szerint sok helyen "katasztrofális" állapotban voltak a mosdók, penész- és kártevők fertőzték meg a szállásokat, amelyek teteje beázott, de feltártak súlyos tűzvédelmi hiányosságokat, és találtak omlásveszélyes épületet is; sok szállás egyenesen életveszélyes volt.
Az átfogó ellenőrzésre Laumann szerint a koronavírus-járvány miatt kerülhetett sor, a járványügyi intézkedések tették lehetővé. Májusban így a mezőgazdasági idénymunkások szállásait is ellenőrizni tudták: ott 5800 munkásnak szállást adó 250 gazdaságban 170 súlyos hiányosságot tártak fel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.