Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A 150 milliárd dolláros cég New York helyett Sanghajban és Hongkongban megy tőzsdére.
Jack Ma, Kína leggazdagabb embere Alibaba internetes kereskedő cégét még a Wall Streeten vitte tőzsdére. Most viszont úgy határozott, hogy az Ant már nem New Yorkban, hanem inkább Sanghajban és Hongkongban bocsásson ki részvényeket. Miért e változás?
Leginkább azzal magyarázható, hogy igen hűvössé vált a globális gazdaság két legnagyobb szereplőjének kapcsolata azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök Kínát állította bűnbakként választási kampányának középpontjába. Washington intenzív kampányt folytat a Huawei ellen nemcsak otthon, de külföldön is. Ennek következtében egyre másra mondják le a Huawei 5G fejlesztéseit az európai országok.
Közben Peking rátette a kezét Hongkongra. Hszi Csin-ping elnök olyan nemzetbiztonsági törvényt szavaztatott meg Pekingben, amely lényegesen korlátozza Hongkong autonómiáját. Válaszul Trump megvonta Hongkong különleges státuszát. Ez elijesztheti a külföldi befektetők egy részét. Épp ezért tartotta fontosnak Kína leggazdagabb embere – akinek zsebében ott lapul a piros párttagsági könyvecske – hogy megtámogassa Hongkongot.
Nemcsak politikai, de pénzügyi oka is van a váltásnak
A Bloomberg és a CNN arra hívja fel a figyelmet, hogy 2014-ben sem Hongkongban, sem pedig Sanghajban nem volt lehetőség olyan részvény kibocsátásra, melyet az informatikai társaságok nagyon kedvelnek. A duális részvények ugyanis lehetővé teszik azt, hogy az alapító atyák továbbra is megőrizhessék döntéshozó jogaikat. Ha egy cég különböző részvényeket bocsát ki egy időben, akkor ezekre az A, B részvényekre különböző jogokat és osztalékokat határozhat meg.
Ezt a szempontot hangsúlyozza közleményében az Ant elnök-vezérigazgatója Eric Csing is. "Azok az újítások, melyeket Sanghajban és Hongkongban bevezettek, lehetővé teszik, hogy a tőkepiacon egymásra találjanak az informatikai cégek és a külföldi befektetők."
Az Ant nem az egyetlen a Sanghaj/Hongkong döntéssel
Az Alibaba már tavaly Hongkongban második részvénykibocsátásba kezdett, és ily módon kaszált 6 milliárd dollárt. Kína legnagyobb chipgyártó cége, a SMIC ugyanilyen módszerrel 6,6 milliárd dollárra tett szert. Az internetes kereskedő vállalat, a JD.com 4 milliárd dolláros részvénykibocsátást hajtott végre. Az Ant, amelynek leányvállalata az Alipay – Kína egyik legsikeresebb digitális fizetési rendszere – ennél nyilván többre számít. Ezért fontos az időzítés: a cég szóvivője sejtelmesen hallgatott arról, hogy mikor is kerül a Ant, a kínai óriás a hongkongi, illetve a sanghaji tőzsdére.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.