Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megveszi a 4iG az INNObyte-ot, amely a contact center szolgáltatások, az üzleti intelligencia, tesztautomatizáció, mesterségesintelligencia-fejlesztés, az adatbázis-megoldások specialistája.
Néhány hete már beszámolhattunk arról, hogy a Jászai Gellért érdekeltségében álló 4iG Nyrt. kötelező vételi ajánlatot tett az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére.
A szerdai bejelentés szerint a 2014-ben alapított és közel 200 főt foglalkoztató társaság műszaki, pénzügyi és jogi átvilágítását követően alá is írták az adásvételi szerződést, ennek értelmében a 4iG 70 százalékos irányító tulajdont szerez az INNObyte Zrt.-ben. Megjegyzik ugyanakkor, hogy a tranzakciót még a versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia.
Az egykoron Mészáros Lőrinchez, ma már Jászaihoz köthető cég szerint az akvizíció célja „fejlesztési erőforrásainak és kompetenciáinak szinergikus bővítése”. Az INNObyte többségi tulajdonának megszerzése hozzájárulhat, hogy a tovább erősítsék piaci jelenlétüket a fintech, az Ipar 4.0, a mesterségesintelligencia-fejlesztés és blockchain területeken – írták.
Az INNObyte megrendelései elsősorban a telekommunikáció, az autóipar, az egészségügy, az agrárinformatika, közigazgatás, pénzügyi és banki informatika szegmenseiből, valamint az egyházi digitalizáció területéről származnak, egyik lefontosabb partnere a T Systems Magyarország Zrt. A cégcsoport társaságainak tavalyi együttes árbevétele meghaladta a 3,3 milliárd forintot, a csoport EBITDA-ja – azaz kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye – pedig valamivel több, mint 447 millió forint volt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A Magyarországra szabott terv szerint 2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.