Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nagy bajban van a világ legnépszerűbb pornómegosztója, szerintük pornósok százezreinek került veszélybe a megélhetése.
A Mastercard és a Visa megszakítja kapcsolatait a világ egyik leglátogatottabb pornóoldalával a New York Times cikke után, ami szerint több videóban kiskorú lányok szerepelnek, a cég pedig semmit nem tesz azért, hogy eltüntessék a felvételeket.
A döntés értelmében Mastercard és Visa kártyákkal sem lehet mostantól fizetni az oldalon a tartalmakért. A közleményben azt írják, a változtatást a Pornhubon található illegális videók miatt kellett meglépni.
A szakításra reagált a Pornhub vezetősége is: szerintük ezek a hírek modellek százezrei számára megrázók, hiszen a Pornhubból éltek.
A Pornhub egyébként a napokban frissítette is le- és feltöltési szabályzatát: a továbbiakban csak regisztrált felhasználók tölthetnek fel tartalmakat, olyanok, akiknek a valós személyazonosságról a cég egy külső rendszeren keresztül meggyőződött. Letölteni pedig csak a fizetőkapu használatával lehet majd.
Már ezzel is nagyot változott volna a szolgáltatás, hiszen az egyik legnépszerűbb funkció épp az amatőr szekció volt, ahova eddig tulajdonképpen bármilyen korlát nélkül lehetett videókat feltölteni - mint kiderült, ezt sokan ki is használták eddig.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.