Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Még két évet sem élt a Fenty Fashion House. Európa leggazdagabb embere, Bernard Arnault a bezárása mellett döntött. Rihanna más cégei viszont folytatják, mert azokat kevésbé érinti a válság.
Rihanna volt az első fekete nő, aki saját divatházat kapott a luxus fővárosában, Párizsban. Akkor a luxusmárkákból vagyont szerző befektető, Bernard Arnault személyesen támogatta az énekesnő Fenty nevű cégét, amellyel meg akarta hódítani a globális piacot. Olyan ruhákat ígért ugyanis, melyek minden bőrszínhez passzolnak. Az üzlet nem is ment rosszul, de jött a Covid, amely nemcsak Rihanna koncertjeinek vetett véget, de a Fenty Fashion House-nak is, mert nem volt minek vagy kinek felöltözni az elzárások idején, ez pedig – mint a McKinsey jelentése is megerősítette – drámaian rossz évet hozott az egész divatszakmának.
Rihanna imádja a divatot: az énekesnő már 2014-ben a Puma kreatív igazgatója lett, de az igazán nagy lehetőséget Bernard Arnault nyitotta meg a számára, amikor 2019-ben közösen megindították a Fenty Fashion House-t. Erről akkor így nyilatkozott: "Egyedülálló lehetőség ez számomra a luxus ruhaiparban, melyet Bernard Arnault biztosít a számomra, mert itt nincs határa a művészi kreativitásnak!"
A kreativitásnak lehet, hogy nincs, de a pénztárcának van: Európa leggazdagabb embere villámgyorsan döntött. Nem várta meg a válság végét, mert a divatiparban nem jósolnak gyors fellendülést. Rihanna és Bernard Arnault közösen hozta meg a döntést – legalábbis így tájékoztatták a közvéleményt. Amely arról értesülhetett, hogy a Fenty fehérnemű és kozmetikai cégei tovább folytatják működésüket.
A Savage X Fenty nemrég sikeres, 115 millió dolláros pénzszerző kampányt folytatott – írja a CNN portál, amelynek divat rovata azért dicséri a fehérneműt árusító vállalkozást, mert nagyon sokféle alakú és bőrszínű nőnek kínál testhezálló darabokat. Ráadásul Rihanna ügyel arra, hogy kampányai felhívják a figyelmet fontos női problémákra: legutóbb a Savage X Fenty a mellrák túlélőivel készített kampányt.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.