Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Német lapok beszámolói szerint az Aldi e-kereskedelemhez szükséges rendszer fejlesztésébe kezdett, de azt nem tudni, vajon más régiókba is elhozzák-e azt.
Az Aldi Süd várhatóan még az év első felében bevezeti azt az új háttérrendszerét Németországban, amellyel megteremti az e-kereskedelem, vagyis az internetes értékesítés alapjait – szúrta ki a Lebensmittel Zeitung hírét a Media1.hu.
Az üzletlánc eddig nem lelkesedett az internetes értékesítés iránt. Ennek fő oka, hogy a vállalat nemcsak élelmiszereket, hanem más termékeket is árusít, a profit pedig inkább azokból jön.
Lehetséges azonban, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések és a megváltozott életmód elgondolkodtatta a cég vezetőségét.
Azt nem tudni, hogy az esetleges webshop pontosan milyen feltételekkel működne, hol lenne igénybe vehető. Az Aldi Magyarország esetében most is van lehetőség házhoz szállításra, ám ez kizárólag Budapesten érhető el, és nem is közvetlenül tőlük, hanem a Roksh nevű startupon keresztül.
A webshop indításának állítólagos híre miatt megkerestük a vállalat magyarországi képviseletét. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.