Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ugyan 2,1 millió forint állami bértámogatás érkezett három és fél hónappal az igénylés után, annyi járulékot kellett fizetni, hogy ebből fejenként alig több, mint 40 ezer forint maradt.
105 napot kellett várni, hogy megérkezzen a bértámogatás, járulékok levonása után minden dolgozó után havi 10 416 forint jött – írta ki a Ráday utcai Jedermann kávézó az ajtajára és a Facebookra is.
Hogy ez az összeg miként jött ki, azt a kávézó üzletvezetője, Boskovics Gábor a Telexnek magyarázta el: a dolgozók járulékaira havonta nagyjából 400 ezer forintot kellett kifizetni az elmúlt négy hónapban, mert hiába voltak zárva, nem minden járulékot engedett el az állam. Ez 1,6 millió forintot jelent, a 2,1 milliós állami támogatásból levonva az összeget kijön, hogy megmaradt 500 ezer, ami a 12 dolgozóra leosztva négy hónapra alig több, mint 40 ezer forintot jelent.
Drága vendégeink!Nagy és örömteli a mai nap a Jedermann életében!105 nap után végre megérkezett a bértámogatás!Nem...
Közzétette: Jedermann – 2021. február 24., szerda
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.