Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megfulladna az ágazat újranyitás nélkül - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke. Főleg vidéken a korlátozások kijátszásával próbálkoznak sokan, most is rendszeresek az üzleti útnak bejegyzett telt házas hétvégék - tette hozzá.
„Eljutottunk az utolsó levegővételig, ami azt jelenti, hogy a járványügyi helyzethez és a lakosság védettségéhez igazított újranyitás nélkül már megfulladhatna az ágazat”
– mondta a Magyar Nemzetnek Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) általános alelnöke. Szerinte a szálláshelyek május elejére felkészülhetnek arra, hogy újrainduljon a belföldi turizmus, ehhez viszont gyorsan el kell érni a magas átoltottsági szintet.
Budapest helyzete még nehezebb, „a fővárost csak belföldi vendégekkel megmenteni nem lehet” – tette hozzá.
Vidéken már jó ideje és most is jellemző a feketén történő szobakiadás – mondta el. A szervezet rengeteg jelzést kapott, hogy a magán-szobakiadók, vendégházak, panziók üzemeltetői kijátsszák a korlátozásokat, és saját ellenőrzéseik is megerősítették, sok helyen úgy bonyolítanak telt házas hétvégéket, hogy a szobákat baráti társaságoknak adják ki, ám azt üzleti útként jegyzik be, ami a bezárás alatt is engedélyezett szolgáltatás.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.