Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A rendelet jövő hét vasárnap lép életbe.
Egy új kormányrendelet az év végéig biztosítja az átjárhatóságot a SZÉP-kártya alszámlái között, azaz bármelyik alszámláról lehet költeni többek között melegételre, egészségügyi vagy kulturális célokra is.
Ezzel a rendelkezéssel vélhetően az volt a célja a kormánynak, hogy az elmúlt időszakban szabadidő alszámlán felgyülemlett összeget is elkölthessék az érintettek, hiszen a lezárások, korlátozások miatt azt szállásra, kulturális célra nemigen tudták igénybe venni. A portoflio.hu számításai szerint nem kis összegről, 160 milliárd forintról van szó, ennek felszabadítása sok vállalkozó számára jelenthet némi mentőövet.
A rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, kihirdetése utáni tizedik napon, azaz jövő hét vasárnap lép életbe.
Korábban az MSZP nyújtott egy törvényjavaslatot, hogy élelmiszer-vásárlásra is lehessen költeni a SZÉP-kártyáról, indoklásuk szerint a járvány miatt sokkal kevésbé használható a juttatás, mert például a szállásfoglalásokra vagy a kultúrára fordítható összeget nem lehet melegételre költeni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.