szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A jelek szerint egy csapat férfi megpróbált bejutni a dunaújvárosi vasmű területére. A cég szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos „zsoldosai” voltak. A rendőrség egy ember ellen szabálysértési eljárást indított.

Komoly rendőri készültség volt április 16-a, péntek este Dunaújvárosban, Pintér Tamás polgármester azt nyilatkozta: azért, mert egy biztonságiakból álló csoport akart bejutni a városba – írta meg a hvg.hu is.

Pintér Tamás este 10 után azt mondta a Dunaújváros.com helyi lapnak, hogy egy körülbelül 100 fős, őrző-védőkből álló csoport akart bejutni a vasgyár területére. A rendőrség feltartóztatta, igazoltatta és visszafordította a társaságot. „A történtek ellenére a vasgyár esti műszakváltása rendben zajlott. Én is szeretnék mindenkit megnyugtatni: a rendőrség továbbra is biztosítja a rendet Dunaújváros utcáin” – mondta a polgármester.

A megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint „információ merült fel arra vonatkozólag, hogy Dunaújvárosban többen jogellenes magatartásra készülnek”. A rendőr-főkapitányság a „közterületek rendjének fenntartása érdekében, megfelelő létszámú erőket összevonva rendőri intézkedéseket hajtott végre – személyeket igazoltatott, gépjárműveket ellenőrzött”.

Egy esetben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek a rendőrök. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Dunaújváros területén a közlekedés rendje helyreált, a városban nyugalom van – hangsúlyozták az esti közleményben.

Az esetről közleményt adott ki a Dunaferr: „Az elmúlt hónapok verbális és jogi agressziója - valamint számos fenyegető üzenet - után fizikai agresszióra készült Mikó István és csapata. Mikó a Dunaferr ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében jár el, és a Dunaferr információi szerint toborzott zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet. A feltűnően sok, kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfiakból álló csapatot pénteken az esti órákban a hatóságok feltartóztatták.”

Az ügy előzménye, hogy az orosz többségi tulajdonos március elején azt állította: alvilági módszerekkel, meghamisított okiratokkal akarták átvenni a vállalat irányítását az ukrán kisebbségi tulajdonos megbízottjai. Azt is írták, hogy van egy pénzügyileg erős stratégiai partnerük, aki "gondoskodna a Dunaferről", és már a magyar kormánnyal is megegyezett erről. Az egyetlen még hiányzó elem e szerint az lenne, hogy az új befektetőnek nincsen megfelelő jogi alapja a működés finanszírozására.

A kormány eközben látszólag széttárt karokkal szemléli a Dunaferr vergődését. Amikor Dunaújváros decemberben segítséget kért a bérek rendszeres csúszása, valamint a kollektív szerződés felmondása miatt, az RTL Híradónak azt válaszolták a kormányzati illetékesek: mivel a cég magánkézben van, érdemben nem tudnak beavatkozni. A Dunaferr ellenben már februárban is állította, hogy a kormány részt vesz a cég és partnereinek tárgyalásában.

A cég mögötti orosz és ukrán üzleti körök konfliktusáról a hvg360 írt bővebben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!