Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Tyson gyerekkora óta tart galambokat, azt mondta, életében először akkor ütött meg valakit, amikor az letépte egyik állata fejét.
A korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnokot, Mike Tysont nem mindennapi környezetben, egy lengyelországi faluban látták, ahová azért látogatott el, hogy galambokat vásároljon egy helyi tenyésztőtől – írja a Notes from Poland.
A legendás ökölvívó gyerekkora óta tart galambokat, az állatok iránti szenvedélyéről többször is beszélt már különböző interjúkban. Azt mondta, eredetileg egyfajta menekülési útvonalat jelentettek számára a gyermekkorában elszenvedett zaklatás elől. Állítása szerint először akkor keveredett verekedésbe, amikor valaki megölte az egyik galambját.
„A fickó letépte a galambom fejét. Ez volt az első dolog, amit életemben szerettem, a galamb" – idézi Tysont a Notes from Poland. „Ekkor ütöttem meg valakit életemben először. Kilencéves korom óta szeretem a galambokat. Ők voltak a menekülésem. Kövér voltam és csúnya. A gyerekek állandóan cukkoltak. Az egyetlen örömömet jelentették ezek a galambok."
Tyson lengyelországi galambvásárlásáról egy lengyel Instagram-fiók, a teamhypetalk rántotta le a leplet. Egy november 7-ei posztban azt írták, hogy az exbokszoló „külön Piątnicába repült, hogy 100 galambot vásároljon egy helyi kereskedőtől". Piątnica egy körülbelül 1800 lakosú falu Lengyelország északkeleti részén.
Lengyelországnak egyébként egyre nagyobb a híre a galambtenyésztés világában. Tavaly az AFP arról számolt be, hogy az országban van Európa legnagyobb galambtenyésztő közössége. A nemzetközi versenyeken jól szereplő galambokat akár 6000 zlotyért (1350 euró) is el lehet adni.
Idén márciusban a lengyel kormány bejelentette, hogy a hagyományos galambtenyésztést felveszi az ország szellemi nemzeti örökségének listájára. „A lengyel postagalambok világszínvonalúak" – mondta akkor Jarosław Sellin kulturális miniszterhelyettes.
Az AFP riportja a lengyel postagalambtenyésztőkről:
VIDEO: ������������ Pigeon racing is taking off in Poland, with breeders winning more international competitions and hoping their birds will fetch top prices. For some though it's not about the money -- "it often happens that less fortunate breeders who bought pigeons a bit by chance win" pic.twitter.com/MyqngIlcwm
— AFP News Agency (@AFP) January 27, 2022
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?