Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Unióban felmerült a lehetősége annak, hogy kényszerítenék a kínai cégeket: uniós támogatásokért cserébe adjanak át technológiát az európai vállalkozásoknak.
Az EU két magas rangú tisztviselője is úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy új kritériumokat vezetne be az unió a kínai cégekkel szemben. Ahhoz, hogy uniós támogatáshoz jussanak, megkövetelnék tőlük, hogy gyáraik legyenek az EU területén belül, és megosszák a technológiai know-how-t.
A változást már decemberben bevezethetik, amikor kiírják az akkumulátorok fejlesztésére az 1 milliárd eurós pályázatot.
Ugyanakkor, ha beválik, a kísérleti programot más uniós támogatási rendszereknél is bevezethetnék – mondták forrásai az FT-nek.
A lépés hasonló ahhoz, amit Kína is alkalmaz, igaz, annál kisebb léptékű – hívja fel a figyelmet a lap, amely szerint azért lépné meg ezt az EU, hogy megvédje cégeit az olcsóbb, ám egyben környezetszennyezőbb importtól – azaz, mivel az unióban jóval szigorúbbak a környezetvédelmi előírások, mint Ázsiában, így is csökkentenék az ezáltal okozott versenyelőnyét a kínai cégeknek. De mindennek köze lehet ahhoz is, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök 60 százalékos vámot tervez a kínai árukra. Márpedig, ha ez megvalósul, akkor a kínai áruk Európát lephetnék el – az intézkedés ennek venné elejét.
Az Európai Bizottság egyelőre nem reagált a lap megkeresésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.