Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem kérte a Yanfeng a szakszervezet hozzájárulását az elbocsátáshoz, ezért bírósághoz fordulnak.
Tüntetni fog pénteken a Vasas Szakszervezeti Szövetség a kínai tulajdonú, Pápán működő autóipari beszállító, a Yanfeng International Automotive Technology Hungary Kft. telephelye előtt, mert kirúgták a helyi érdekképviselet vezetőjét – írja a 24.hu.
A Vasasok alelnöke, László Zoltán szerint jogtalanul rúgták ki a titkárt, védett személy, azaz nem lehet csak úgy felmondani neki, meg kell szerezni hozzá a szakszervezet egyetértését. Korábban a munkáltató megkereste a Vasast azzal, hogy egyetértésüket kérje Zsédenyi Péter titkár munkaviszonyának megszüntetéséhez. A cég arra hivatkozott, hogy Zsédenyi viselkedése szerintük nem megfelelő, zavarja a munkáltatót, illetve emiatt szerintük nem fenntartható a munkaviszony. Azonban ehhez nem járult hozzá a szakszervezet.
Ezzel szemben márciusban mégis felmondtak neki. A termelési volumen csökkenésére, gazdasági okokra hivatkozott a Yanfeng, ám ekkor már nem kérték ki a szakszervezet egyetértését. László szerint ez jogtalan volt, ezért perre mennek. Azt várják a bíróságtól, hogy mondják ki, nem volt jogszerű a szakszervezeti titkár elbocsátása. Ha ez megtörténik, akkor visszaáll a munkaviszonya.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.