79 milliárdból újul meg a közműrendszer és a boxutca a Hungaringen
A NER milliárdosainak egy állami cég vezényel.
A NER milliárdosainak egy állami cég vezényel.
A magas itthoni árért többek között a chipsadó, illetve a 27 százalékos ÁFA a felelős.
Magyarországon még kevéssé ismert az ilyen, az ügyfelek számláiba betekintő szolgáltatás, de a lapunknak nyilatkozó szakértők megerősítették, hogy biztonságos és megfelel az uniós szabályoknak.
A vállalat harminckét ország több mint 120 repterén van jelen.
A befektetők már régen kiszemelték maguknak a budapesti Puskás Ferenc Stadion metrómegállót.
5,5 százalékkal volt drágább az élet 2023 decemberében, mint 2022 utolsó hónapjában – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az inflációt 140 termék, illetve szolgáltatás árának változásából számolják ki, ezeket mutatjuk be most részletesen.
A nyugdíjasok számára minden forint számít, hiszen a magas infláció különösen nagy elánnal falja fel az egyébként sem túl magas jövedelmüket. Sok idős nem gondol azonban arra, hogy akár egy bankszámlaváltással is jelentős összeget takaríthat meg, már csak azért is, mert akár ingyenes számlája is lehet. Ez ráadásul nem szimpla havidíj mentességet jelent, hanem azt, hogy a bankkártyáért, az utalásokért, sőt az idősek körében népszerű csoportos beszedési és állandó átutalási megbízásokért sem kell fizetniük. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, milyen ingyenes lehetőségek vannak jelenleg.
Így garantálnák a kínai óriásnak a folyamatos keresletet.
A Boeing részvényei jelentősen estek a balesetek óta.
A Forbes Serbia szerint a számok alapján nagy üzletet csinált a magyar kormányfő veje.
Ön sátrazna vadidegenekkel éjszakánként 30 ezer forintért Nagy-Britannia fővárosában?
A magyar diszkont légitársaság szerint torzította a piaci versenyt a 13,91 milliárd forintos hitel, de a bíróság szerint a román légitársaság megszűnése zavart okozott volna.
Ráadásul ahhoz is ragaszkodna, hogy a gazdagok többet adózzanak.
Februárban nyit a harmadik budapesti BYD márkakereskedés, ezúttal Észak-Pesten, a Schiller Autóval. A Szegeden gyárat építő kínai gyártó mindhárom modellje jogosult az állami elektromosautó-támogatásra.
A Ryanair egyébként nem használja azt a típust, amelynek az ajtaja leszakadt múlt héten.
Munkaruhák, védőfelszerelések, kármentesítés előkészítése, akkumulátorok, járműbérlet – Mészáros Jánosnak is jó éve volt.
Márciustól a magyar milliárdos érdekeltsége veszi át a hotel üzemeltetését is.
Az élelmiszerek árcsökkenésének köszönhetően most többet érnek a nyugdíjak, mint 2023 elején. Két- vagy hároméves összehasonlításban azonban már más a helyzet.
Céges változások után indulhat a munka, a hulladék az Orbán család gánti dolomitbányájának gödrébe kerül.
Hiába kevesebb most a munka az építőiparban, a díjak csökkenése idén sem várható.