Nem pezsgőzik a világ a járvány idején – ezt pedig a franciák is megérzik
A koronavírus-járvány miatt a francia bor- és pezsgőtermelők is nehéz helyzetbe kerültek – írja a Les Échos című gazdasági portál.
A koronavírus-járvány miatt a francia bor- és pezsgőtermelők is nehéz helyzetbe kerültek – írja a Les Échos című gazdasági portál.
Lengyel Miklós
Így adnak munkát a fedélzeti ellátásért felelős személyzetnek.
hvg.hu
Vass Eszter szerint törvényesen működő gazdasági társaságok gazdálkodásáról nem pont egy bulvárlapnak kell számot adniuk.
hvg.hu
A lakosság várakozásai negyedik hónapja romlanak, ám az üzleti szféra már mintha látna némi fényt az alagút végén: annyian akarnak új embert felvenni, ahányan elbocsátanának – derül ki a GKI konjunktúraindexéből.
hvg.hu
Li Kun Hi hat éve volt kórházban, becslések szerint öröksége a 16 milliárd dollárt is elérheti.
MTI
A koronavírus-járvány miatti kényszerű boltbezárások és az utazási korlátozások a luxuscégek forgalmának sem tettek jót, de az hamar visszapattant a mélypontról.
hvg.hu
Akár 120 ezren is válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást az év végén a szakértől szerint. A biztosítások átlagdíja 35-40 ezer forint között lehet.
MTI
Minden részletre kitér a szabályzás, nem mindegy hogyan szállnak a vendégek a liftbe, de az sem, hogy mikor akarnak enni.
hvg.hu
A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban is a kockázati tényezők - közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.
MTI
Jövőre az adóhatóságtól is lehet kérni az áfabevallás elkészítését, de az adótanácsadók szerint hiába állítja a kormányzat, nem lesz kevesebb munka vele, sőt.
hvg.hu
2005-ben vette meg a német sportszeróriás a Reebokot, azonban úgy tűnik, nem tudták sikeresen működtetni.
hvg.hu
Az ITM kitolt kocsicsere-határidővel segít a taxisoknak, miután a fővárosi önkormányzat már adott kedvezményeket a fuvarozóknak.
hvg.hu
Vállfáról lecsúszó ruha, reszelőről szétszóródó sajt: mindennapi kellemetlenségeinkből indult ki Miklósi Ádám, aki az IKEA egyes termékeire könnyen ráilleszthető kiegészítőkkel rukkolt elő.
hvg.hu
Az elemzők számításait is felülmúlta a cég legutóbbi negyedéves eredménye.
hvg.hu
Sem az öt fő alatti foglalkoztatókat, sem a részmunkaidőben dolgozók keresetét nem számítja bele statisztikáiba a KSH.
hvg.hu
Olyan játszóház is készült, amelyhez Goodallnak az első afrikai kutatóútján használt sátra szolgált mintául.
hvg.hu
Rekord összeget, majdnem 118 milliárd forintot költhet az MTVA jövőre – derül ki a Költségvetési bizottság hétfőn benyújtott javaslatából. Ezzel együtt 2021 végére több mint ezermilliárd forintot emészthet fel az MTVA 11 évnyi működése.
Oroszi Babett
Az amerikai elnök cége két év alatt közel 190 ezer dollár járulékot fizetett az ázsiai országban.
hvg.hu